A holland rendőrség két kokainnal teli koporsót szállító sofőrt fogott.
Koporsókba rejtett kokaint egy sofőr
A rendőrség szombat este állított meg egy gyanúsan közlekedő járművet az A29-es autópályán, a hollandiai Rotterdam kikötőjéhez közeli Numansdorp város közelében. A kocsit vezető francia sofőr azt állította, hogy két holttestet szállít koporsóban, de nem mutatott be semmilyen szükséges bizonylatot.
A rendőrség egy ravatalozóban felnyitotta a koporsókat, és sporttáskákat talált bennük, amelyekben körülbelül 250 kilogramm kokain volt, mintegy 14 millió dollár értékben.
A férfi Franciaországból utazott Hollandiába, de még ő maga sem tudta, hová tart - közölte a holland rendőrség szóvivője. Az úti célt állítólag sms-ben küldték volna neki. A sofőrt végül őrizetbe vették, a rendőrség pedig megsemmisítette a kábítószert.
(pluska, ap)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.