Könyvet írt az amstetteni rém, aki saját lányát tartotta fogva és erőszakolta meg

josef fritzl

A most 87 éves Josef Fritzl esete az egész világot megrázta. A férfi 24 éven keresztül tartotta fogva lányát, akit szexuálisan zaklatott, és akinek hét gyermeket nemzett.

Fritzl lánya Elisabeth, 1984-ben eltűnt, akkor mindenkinek azt mondta, hogy a lány drogozik és elszökött. Valójában bezárta őt az amstetteni háza alatti pincébe. Az évekig tartó fogság alatt Elisabeth hét gyermeket hozott a világra, akiknek az őt fogva tartó Fritzl volt az apjuk.

Az egyik nem sokkal a születése után meghalt, és Fritzl elégette. Hármat felvitt az emeletre, és feleségével nevelte őket, akinek kitalált pár történetet a gyerekek származásáról. A három gyermek azonban Elisabethnél maradt a pincében, és évekig nem látták a napvilágot. Csak 2008-ban találták meg őket ott, Fritzlt pedig letartóztatták. Egy évvel később elítélték. A börtönben Mayrhoffra változtatta a nevét, és állítólag demenciában szenved. Ügyvédje szerint ő is csak ember és nem szörnyeteg. „Ő egy olyan ember, aki nem tudott uralkodni a belső démonain” – mondta Astrid Wagner. Önéletrajzát is ügyvédjének írt leveleiben közölte.

Wagner segített neki kiadni a könyvet Josef F. mélységei címmel. A férfi ebben azt írja, hogy számos törvénytelen gyermeke volt, akiket külföldi munkalátogatásai során nemzett. Magát pedig jó emberként és felelős családapaként jellemezte.

A könyv részletezi az osztrák vérfertőző szörnyeteg mindennapjait is a Krems an der Donau-i Stein börtönben, ahol elmondása szerint a többi rab közül kiemelkedőnek tartja magát. Állítólag azért kerüli a börtönudvaron való sétát, „mert ott van néhány rab, aki csak arra vár, hogy megverhesse” – írja az RTL.

(cas.sk, RTL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?