Kommunikációs hiányosságok miatt történhetett meg a Donald Trump elleni első merényletkísérlet

Donald Trump merénylet

A hatóságok közötti kommunikációs hiányosságokat állapított meg az amerikai Titkos Szolgálat belső vizsgálata a Donald Trump elleni első merényletkísérlet idején, ami lassította a beavatkozást – erről számolt be a szervezet megbízott igazgatója.

Ronald Rowe a vizsgálat megállapításairól tartott tájékoztatóján elismerte, hogy a szervezet követte el a hibát, részben a helyi hatóságok tájékoztatását illetően. Elmondta, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler városban tartott választási gyűlés idején túlságosan nagy mértékben támaszkodtak a mobiltelefon alapú kommunikációra is, ami tovább lassította az információáramlást. A rendezvény hatékony biztosítására a Titkos Szolgálat nem létesített közös műveleti szobát a területi rendvédelmi szervek képviselőivel – hangzott el.

A hatóság részletes, másodpercekre lebontott időrendet is közölt a lövések eldördülését és a támadó, Thomas Matthew Crooks ártalmatlanítását megelőző kevesebb mint 2 percről. Ebből kiderül, hogy a helyi rendőrség emberei saját rádióhálózatukon keresztül folytatott üzenetváltás nyomán mintegy fél perccel azelőtt megtalálták a merénylőt az épület tetején, hogy tüzet nyitott, amit nem tudtak megakadályozni. Eközben a biztosításért felelős titkosszolgálati egység külön rádión értesítette a mesterlövészeket a lehetséges veszélyhelyzetről.

Miután Thomas Matthew Crooks leadta a lövéseket Donald Trumpra, a mesterlövész 10 másodperccel később lépett közbe és egy lövéssel ártalmatlanította a merénylőt, akit fején ért találat és a helyszínen meghalt.

Ronald Rowe a tájékoztatón közölte, hogy az elkövetett hibák nyomán a felelősségre vonás” szakasza következik, ami érinti azokat az ügynököket, akik nem tudták biztosítani a választási gyűlés helyszínét.

A Donald Trump republikánus elnökjelölt elleni butleri merényletkísérletben a politikus könnyebb sebesülést szenvedett a fülén, ugyanakkor egy ember meghalt, és ketten súlyosan megsebesültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?