Kivezetheti-e egy jezsuita a válságból a katolikus egyházat?

Hamburg |

<p>A március 13-án a római katolikus egyház fejévé választott Jorge Mario Bergoglio az alázat gesztusaival kezdte meg pápaságát. Az argentin bíborosból lett egyházfő minden tekintetben konzervatív, ugyanakkor emberibbnek és józanabbnak mutatkozik elődeinél - írta Ferenc pápáról a Der Spiegel.</p>

Bergoglio, Buenos Aires érseke hat éven át állt az argentin püspöki kar élén. Ebben a minőségében mindvégig az egyház konzervatív nézeteit képviselte - akár a bioetika, akár az azonos neműek házassága került szóba. Az olaszországi Riminiben szónokként vett részt azokon a tanácskozásokon, amelyeket évente rendezett a Comunione e Liberazione (Közösség és Felszabadulás) nevű konzervatív katolikus mozgalom.

     A jezsuitából lett Ferenc pápa ambivalens egyéniség: morálteológusként szélsőségesen konzervatív, szociálpolitikai kérdésekben viszont inkább baloldali. Tüntető szerénysége, egyszerű lakáskörülményei, rendszeres utazásai a metrón, a státusszimbólumokról való lemondása - mindez már-már kultusszá vált. Úgy hírlik, szereti Hölderlint, Dosztojevszkijt és Beethovent.     Már megválasztása is tükrözi azt a feszült erőteret, amelyben ezután kormányoznia kell. A kúria bíborosai a nagyhatalmú, ám nem kedvelt Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár környezetében eleinte a brazil Odilo Scherert favorizálták; mellette tört lándzsát Angelo Sodano és Giovanni Re. Mindketten ádáz ellenfelei Angelo Scola milánói bíborosnak, akiről sokan feltételezték, hogy megválasztása esetén végre rendet csinál a Vatikánban. A két esélyes azonban kezdettől fogva semlegesítette egymást a konklávéban. Bergoglióra pedig szavazásról szavazásra többen voksoltak.     A kérdés a szerdai ebéd közben dőlt el. A harmadik szavazás után világossá vált, hogy sem Scola, sem Scherer nem fog nyerni, és a kompromisszumos jelöltként szóba hozott bostoni érsek, Patrick O'Malley sem tudja legyőzni az afrikai bíborosok ellenállását. Ettől kezdve Bergoglio már nyeregben volt. A döntő, ötödik szavazási fordulóban jóval több voksot kapott, mint a megválasztáshoz szükséges 77.     Az argentin bíboros diadala új lapot nyithat a Vatikán történetében. Megválasztását megfigyelők ugyanolyan forradalmi eseményként értékelik, mint elődje, XVI. Benedek lemondását. Marco Politi, a Szentszék jó ismerője szerint Bergoglio megválasztása annak a bizonyítéka, hogy a római egyház sokkal rugalmasabban képes reagálni, mint Olaszország politikai rendszere.     Vajon miként akarja fölvenni Ferenc pápa a harcot az "egyház szennye" ellen - ahogyan elődje fogalmazott, akinek ez a harc nem sikerült? - tette föl a kérdést a német hírmagazin. Hogyan viszonyuljon a Vatileakshez, a kúrián belüli kiszivárogtatókhoz, a Vatikán bankján keresztül folyó pénzmosáshoz? A konklávé kezdete előtt a bíborosok szót ejtettek a Szentszék "házi bankjáról" is, amelyet olasz politikusok éveken át vagyoni helyzetük leplezésére használtak fel. Olaszországon kívüli bíborosok csoportja - élükön Christoph Schönborn bécsi érsekkel - legszívesebben felszámolná az IOR nevű pénzintézetet.     Ferenc pápa első miséjét a Sixtus-kápolnában mutatta be egy olyan oltárnál, amelyet elődje - a tradicionalistáknak tett gesztusként - eltávolíttatott a kápolnából. Ám amit szentbeszédében mondott, az alig különbözött XVI. Benedeknek a "relativizmus diktatúrája" elleni harcától. Ferenc pápa számára is csak vagy-vagy létezik: "Aki nem az Úrhoz imádkozik, az az ördöghöz imádkozik." Ez egy modern reakciós hitvallása - írta a Der Spiegel.     Az új egyházfőnek választ kell találnia arra, miként viselkedjék az egyház a mai világban, amelyben számos konfliktus hordoz vallási töltetet. A Vatikánnak a szexualitáshoz való hozzáállását számos katolikus országban, így Latin-Amerikában is, már régóta nem fogadják el. Hogyan reagáljon az egyház a világméretű pénzügyi válságra?     A demokráciákban élő katolikusok nagyobb beleszólást követelnek; a paphiány miatt a világi személyeknek - férfiaknak és nőknek egyaránt - több feladatot kell vállalniuk az egyházban. Ez fokozottan érvényes Latin-Amerikában, ahol a "garázstemplomokban" prédikáló önjelölt neoprotestáns-evangéliumi hitszónokok komoly konkurenciát jelentenek a katolikus egyháznak. Buenos Aires érsekeként Bergoglio már megmutatta, hogy képes az ilyen esetekben rugalmasan reagálni.     A fenti kérdésekre egy nem európai pápa alkalmasint könnyebben talál majd választ. Úgy kell majd cselekednie, mint egy globális, 1,2 milliárd ügyféllel rendelkező konszern elnökének. El kell szakadnia a vonalasság már-már mániákus kényszerétől, s közelednie kell a komplex egyházhoz, amely saját soraiban valósítja meg a sokszínűséget, ám azt munkatársai állandó gúzsba kötése nélkül is képes elviselni.     A német püspökök számára is változást hozhat az új pápa. Ferenc megválasztása nyomán valamennyien követték az egyházfő példáját, és fogadalmat tettek a szerénységre és alázatra. Ez hamarabb mércévé válhat, mint azt közülük sokan szeretnék. Az egyházi adóból befolyt pénzek pazarlása, fényűző püspöki paloták, sofőr által vezetett fekete szolgálati limuzinok, teli borospincék, nagy létszámú személyzet - mától kezdve a német püspökök luxusa és hatalmi jelképei sem érinthetetlenek többé - írta a Der Spiegel.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?