Kivégeztek egy iráni milliárdost

Teherán |

<p>Kivégeztek szombaton egy iráni milliárdost, az Iráni Iszlám Köztársaság története legnagyobb csalási ügyének fővádlottját - jelentette az állami tévé.</p>

Mahafarid Amír Hoszrávit a Teherántól északra lévő Evin börtönben akasztották fel, miután a legfelsőbb bíróság fenntartotta a halálos ítéletet - tette hozzá a tévé. Golam Ali Riahi, Hoszrávi ügyvédje a khabaronline.ir című honlap szerint közölte, hogy védence kivégzéséről nem értesítették előzetesen.

Hoszrávi birodalmához legalább 35 cég tartozott, amelyek az ásványvízgyártástól kezdve, a futballklub-fenntartáson át a húsimportig nagyon sokféle tevékenységgel foglalkoztak. Az ítélet szerint 2007-től kezdődően hamis dokumentumokkal vettek fel összesen 2,6 milliárd dollárnyi hitelt az egyik legnagyobb iráni banktól, a Saderattól, hogy felvásároljanak különböző vagyontárgyakat, köztük olyan állami cégeket, mint a Khuzestan acélipari vállalat.

A bűnperben 39 vádlottat ítéltek el, négyen kaptak halálbüntetést, ketten életfogytig tartó, a többiek pedig néhány évtől 25 évig terjedő börtönbüntetéseket. Az ügyben érintett volt egy másik nagybank, a Melli is. Ennek elnöke, Mahmúd Reza Havari a botrány kirobbanása után lemondott tisztségéről, és 2011-ben Kanadába szökött. Elismerte, hogy a bank részt vett a csalásban, de kijelentette, hogy ő személy szerint ártatlan. Az iráni hatóságok elfogatási parancsot adtak ki ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?