<p>Kiújultak a harcok Ukrajnában a Donyecktől mintegy 60 kilométerre délre lévő térségben hétfőre virradóan. </p>
Kiújultak a harcok Donyecktől délre
Kijev |
Petro Prosenko elnök utasította a fegyveres erők vezérkarát: értesítsék az EBESZ megfigyelői misszióját, valamint Oroszország képviselőit a koordinációs központon keresztül arról, hogy a szakadárok megsértették a minszki megállapodásokat. Viktor Muzsenko vezérkari főnök kora reggel hat órakor felkereste az államfőt, hogy beszámoljon neki a kelet-ukrajnai fronton kialakult helyzetről. Porosenko a kapott tájékoztatás fényében utasított a nemzetközi szervezet és Moszkva informálására. Az ukrán védelmi minisztérium hétfői közleménye szerint a 72-es gépesített dandár megállította a szakadárok támadását Volnovaha térségében, ráadásul még 2-3 kilométerrel vissza is szorította őket. Az ukrán katonák elfoglaltak minden fontosabb magaslatot a térségben. A tárca értesülései alapján egy zászlóaljnyi szakadár egység 10 harckocsi, 10 gyalogsági harcjármű és egyéb katonai eszközök támogatása mellett támadást kezdeményezett a 72-es dandár védelmi pontja ellen Sztarohnatyivka település közelében. A minisztérium közölte, hogy az ütközetben hét katona megsérült. A közlemény szerint a szakadárok komoly veszteségeket szenvedtek el, de ezekről becsült adatot sem közölt az ukrán tárca. Olena Birozirszka, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) képviselője Facebook-oldalán azt írta, hogy a 72-es dandár egy katonája, valamint a PSZ-nek a hadsereg oldalán harcoló önkéntes alakulatának három tagja életét vesztette a térségben kirobbant összecsapásban. Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője később megerősítette, hogy az elmúlt egy nap alatt egy katona elesett a kelet-ukrajnai harcok övezetében, valamint adatai alapján 16-an sebesültek meg. Andrij Calijenko újságíró szintén a Facebookon azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők kiverték a közeli Novolaszpa településről a szakadárokat, amelyet addig ők tartottak ellenőrzésük alatt. Ha valóban ez történt, akkor ez az első eset, hogy a februári minszki tűzszüneti megállapodás óta harccal települést foglaltak el az ukrán fegyveres erők a szakadároktól. Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán vezérkar szóvivője közölte, hogy hírszerzési információk alapján Alekszandr Lencov vezérezredes, az orosz szárazföldi fegyveres erők helyettes parancsnoka irányítja Donyeckből a szakadárok támadásait az ukrán hadsereg állásai ellen. A szóvivő elmondta, hogy Lencov korábban az ellenőrző és koordinációs központban képviselte Oroszországot, így jól ismeri az ukrán erők elhelyezkedését a front mentén. A védelmi minisztérium szintén úgy értesült, hogy Lencov Ukrajnában, szakadár területen tartózkodik, és ő koordinálja a fegyveres műveleteket. A tárca szerint a kiújult harcok kapcsolatban állnak azzal, hogy a hét végén ismeretlenek felgyújtották Donyeckben az EBESZ-megfigyelők négy autóját. A minisztériumnak az az álláspontja, hogy oroszbarát "terroristák" próbálják megfélemlíteni a nemzetközi megfigyelőket. A járművek felgyújtásának elkövetésével egymást vádolják a kelet-ukrajnai szakadárok és a kijevi vezetés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.