Kitüntetések a magyar kultúra napján

Budapest |

<p>Az összefogás jelentőségét hangsúlyozta a magyar kultúra napján, csütörtökön Hiller István a budapesti Iparművészeti Múzeumban, ahol kitüntetéseket adott át az ünnep alkalmából. "Lehet és kell is szót értenünk egymással határon innen és túl" - fogalmazott az oktatási és kulturális miniszter.</p>

Hiller István a díjak átadása előtt megemlékezett a szerdán befejeződött Reneszánsz év eredményeiről: a rendezvénysorozat keretében 300 helyszínen mintegy 1000 program valósult meg, melyeket több mint 3 millió ember követett figyelemmel.
    A miniszter a közép-európai összefogás szép példájaként említette, hogy sikerült megegyezni a román féllel a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálásáról.
    A Reneszánsz év során megvalósult többek között Vitéz János esztergomi dolgozószobája, a Studiolo rekonstrukciója, újra felállították a budai Várban Antonio Bonfini szobrát és több mint százezren kattintottak a www.reneszansziwiw.hu weboldalra - tette hozzá a kulturális tárca vezetője, aki a tematikus évad legnagyobb eredményei között említette, hogy a Reneszánsz Túrák során 45 ezer rossz anyagi körülmények között élő diák utazhatott tavaly osztálykirándulásra.
    A kulturális tárca vezetője röviden tájékoztatott az idei Kazinczy-, Haydn- és Radnóti-évről, valamint a hétvégén kezdődő New York-i és washingtoni magyar kulturális évad eseményeiről is. Mint megjegyezte, az amerikai magyar évadot a Carnegie Hallban a Budapesti Fesztiválzenekar indítja, amelyet 2008-ban a világ tíz legjobb együttese közé választotta az egyik legtekintélyesebb külföldi szaklap.
    A miniszter köszönetet mondott a magyar kultúra napján kitüntetett íróknak, zenészeknek, tudósoknak és pedagógusoknak, hogy "hazánk kultúrájára tették az életüket". "Az önök munkássága példa minden generáció számára" - mutatott rá.
    Mint Hiller István fogalmazott, "a magyar kultúra legerősebb pillére a magyar közművelődés, mely nélkül nincs nemzeti kultúra". Szavai szerint "nem miattunk, de rajtunk is itt van a válság", ezért Magyarország is új kihívások elé néz.
    Nem elég a helyreállítás, struktúraváltásra van szükség - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a válságból egyedül az oktatáson, a kultúrán és az innováción keresztül vezet ki út. Hiller István az ország legnagyobb értékének a kreativitást nevezte, melyet, mint mondta, "használni lehetőség, válság idején kötelesség".
    Az innováció példájaként említette a nemzeti digitalizációs programot, amely "a magyar kultúra egészét kell, hogy átfogja, (...) így a következő nemzedékekre tudjuk hagyni mindazt a kincset, amelyet apáinktól örököltünk" - tekintett a jövőbe a kulturális tárca vezetője.
    A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?