Kiteszik a Szahara közepén a menekülteket, aki eltéved, meghal

szahara

Az algériai hatóságok elszállítják a nigeri határra a kiutasított bevándorlókat, és ott víz és élelem nélkül útnak indítják őket, hogy találják meg az első lakott települést. Aki eltéved a sivatagban, az meghal.

Algéria több mint 13 ezer embert, köztük várandós nőket és gyerekeket hagyott így magára a Szaharában csak az utóbbi 14 hónapban.

Az embereket olykor fegyverrel fenyegetve kényszerítik arra, hogy útra keljenek és a tűző napon meneteljek. A szerencsésebbeknek sikerül keresztülvergődniük azon a 15 kilométeres senkiföldjén, amelynek végén elérik Asszamaka határfalut. Többen napokig bolyonganak a forróságban, mire egy ENSZ-mentőcsapat rájuk bukkan és segít rajtuk, sokan viszont odavesznek. Az AP hírügynökség által meginterjúvolt túlélők elmondása szerint sok ember egyszerűen nyomtalanul eltűnik a Szaharában.

Az algériai hatóságok egyre gyakrabban utasítanak ki az országból tömegesen bevándorlókat azóta, hogy az Európai Unió tavaly októberben fokozta az észak-afrikai országokra gyakorolt nyomást, hogy fékezzék meg az Európa felé igyekvő migránsokat.

Az EU egyik szóvivője elismerte, hogy tudnak az algériai gyakorlatról, de nézete szerint szuverén országoknak jogukban áll bevándorlókat kitoloncolni, ha azt a nemzetközi joggal összhangban teszik. Algéria jelenleg nem kap azokból az uniós forrásokból, amelyeket afrikai országoknak nyújtanak a migrációs válság kezelése céljából. 2014 és 2017 között 111 millió dollárnyi segélyt kapott erre a célra Európától.

Algéria nem közöl hivatalos számokat arról, hogy hány embert toloncolt ki erőszakkal az országból. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) 2017 májusa óta készít feljegyzéseket erről: az első hónapban 135 embert utasítottak ki Algériából, míg 2018 áprilisában ez a szám 2888-ra emelkedett. Az utóbbi 14 hónapban összesen mintegy 11 ezer ember jutott el nigeri területre a sivatagon keresztül. Legalább 2500 embert kényszerítettek gyalogolni hasonló körülmények között Mali irányába is, arról nincsenek adatok, hogy hányan halhattak meg menet közben.

A túlélők beszámolói szerint az algériai hatóságok több száz kiutasított bevándorlót gyűjtenek be egyszerre, teherautókba és buszokba zsúfolják őket, majd kirakják őket a Szaharában, telefon nélkül, csak megmutatják nekik, merre kell indulni a nigeri határ felé.

Az AP birtokában vannak videófelvételek is, amelyeken látható az algériai hatóságok eljárása.

Algéria egyelőre nem reagált a jelentésre. Korábban elutasította a jogsértésekre vonatkozó bírálatokat, és azt állította, hogy a vádak egy rosszindulatú kampány részét képezik, amellyel a szomszédos országokat akarják Algéria ellen hergelni.

Az IOM becslései szerint minden olyan bevándorlóra, aki a földközi-tengeri átkelés közben veszítette életét, két olyan ember jut, aki a szaharai gyaloglást nem éli túl. 2014 óta ez a szám akár a 30 ezret is elérheti. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?