Kissé sértődött irakiak

Washington/Bagdad. A nemzetközi sajtó, a megfigyelők tegnap sem tudtak napirendre térni George Bush csötörtöki, váratlan bagdadi látogatása fölött. Maguk az iraki politikusok is meglepetésüknek és némi zavaruknak adtak tegnap hangot.

Állítólag ízlett a bakamenü, hiszen ünnepi voltČTK/AP-felvéteTegnap reggel visszaérkezett Washingtonba az amerikai elnök. Bush összesen több mint harmincórás útjának legnagyobb részét a levegőben töltötte. A hálaadás napi utazásra néhány tanácsadó, a biztonsági szolgálat tagjai és újságírók szűk csoportja kísérte el, valamennyiüknek szigorú titoktartást kellett fogadniuk. A meglepetésszerű látogatás célja az volt, hogy erősítse az amerikai csapatok harci szellemét az egyre növekvő harci veszteségek közepette. Az elnök a repülőtér étkezdéjében 600 amerikai katonával költötte el a hagyományos ünnepi vacsorát, amelyen részt vett Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója és Ricardo Sanchez tábornok, az Irakban állomásozó szövetséges erők parancsnoka is. A tájékoztatás szerint az 1. páncélos hadosztály és a 82. légiszállítású hadosztály katonái fergeteges ovációval fogadták az elnököt, aki kijelentette, hogy csak egy meleg vacsorát szeretne. Köszönetet mondott katonáknak, amiért Irakban óvják a veszélytől Amerikát, és hangsúlyozta, hogy az elkezdett munkát nem hagyják félbe. „Nem azért vágtunk keresztül Irakon több száz mérföldön át, nem azért hoztunk keserű áldozatot, nem azért győztük le a kegyetlen diktátort és szabadítottunk fel 25 millió irakit, hogy most visszavonuljunk a bűnözők és gyilkosok bandája miatt. Győzni fogunk, mert ügyünk igazságos” – hangoztatta, majd a többi katonához hasonlóan beállt a sorba vacsoraadagjáért.

A látogatás hírét biztonsági megfontolásokból csak a gép felszállása után hozták nyilvánosságra. A Fehér Ház korábban azt közölte, hogy az elnök texasi birtokán tölti a hálaadás ünnepét családja körében és az esetleges gyanú elaltatása céljából még azt is ismertették, hogy mi lesz az ünnepi vacsora. A Crawfordból szerdán kicsempészett elnök titokban szállt fel az Air Force One fedélzetére, amely hivatalosan karbantartási munkálatok miatt repült Texasból a Washington melletti Andrews légitámaszpontra.

Amerikai elnök még soha nem járt Bagdadban. A tévéállomások tegnap hosszasan taglalták, vajon mennyire volt kockázatos a látogatás, amely kétségtelenül nagy meglepetést okozott a sajtónak is. A kommentátorok nem spóroltak a bámulatos vagy az elképesztő jelzőkkel sem, ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy Hillary Clinton demokrata párti szenátor, Bill Clinton volt amerikai elnök felesége a hálaadás napját ugyancsak külföldön állomásozó amerikai katonákkal töltötte, előbb Afganisztánban, tegnap pedig szintén Irakban.

Meglepetésüknek és némi zavaruknak adtak hangot tegnap az iraki politikusok. Mahmud Oszman, az amerikaiak által kinevezett iraki kormányzótanács egyik tagja szerint az út semmiképpen nem nevezhető látogatásnak, mert a kormányzótanácsot senki nem értesítette az elnök jöveteléről, s irakiakkal Bush hivatalosan nem találkozott. A kormányzótanács négy tagja jelen volt ugyan a vacsorán, de ők sem tudtak előre arról, hogy az amerikai elnök is ott lesz. Egyikük, Muvafak ar-Rabii mindazonáltal hasznosnak mondta a megbeszélést, mert azon Bush megerősítette, hogy országa elkötelezett a demokratikus és virágzó új Irak építése iránt. A bagdadi lakosság viszont értésre adta, hogy nagy fontosságot nem tulajdonít a látogatásnak. Sokan értékelték mindazonáltal annak jelentőségét, amit a látogatás az amerikai katonák számára jelentett. Pozitív jelzés volt a lakosság számára – egy megszólaló polgár szerint – az is, hogy az elnök egyértelmű tanújelét adta: tisztában van az iraki realitásokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?