Kisrepülőgép zuhant Bogotá egyik lakónegyedére, halottak

Bogota |

<p>A kolumbiai főváros, Bogotá egyik lakónegyedére zuhant vasárnap egy kisrepülőgép, a balesetben öt ember meghalt, és heten megsérültek - közölték a kolumbiai légi közlekedési hatóságok.</p>

A repülőgép a bogotái El Dorado repülőtérről a fővárostól húsz kilométerre fekvő Guaymaralba tartott, de felszállás után három perccel lezuhant, és egy pékségre esett a főváros nyugati Engativá városnegyedében.    A baleset oka egyelőre nem ismert.    Humberto Gatibozna Carreno fővárosi rendőrparancsnok szerint meghalt a pilóta és a gép három utasa, továbbá a pékség egyik dolgozója. Hét ember, köztük egy 12 éves kislány égési sérüléseket szenvedett. Két sérültnek válságos az állapota.    Három hónap leforgása alatt ez már a harmadik légi baleset Bogotában, és mindhárom hasonló kisgépekkel történt. Augusztusban három ember halt meg, mert gépük lezuhant a főváros Cajicá negyedében. Három halottja volt egy októberi katasztrófának is - akkor egy főúton történt a becsapódás. 1993-ban a kolumbiai polgári légi közlekedési hivatal igazgatóját, Fernando Coralles Cruzt szállító gép zuhant le a fővárosnak ugyanabban a részében, ahol a vasárnapi baleset történt. Mindenki meghalt, aki a gép fedélzetén volt.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"205815","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"319","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?