Kínai külügyminiszter: a Tajvani-szoros mindkét oldala Kínához tartozik

Hszi Csin-ping kína

A Tajvani-szoros mindkét oldala Kínához tartozik – szögezte le pénteken a kínai külügyminiszter, és hangsúlyozta: Kínának joga van megvédenie szuverenitását.

Csing Kang a dél-kínai Sanghajban Kína modernizációjáról rendezett fórum megnyitóján elutasította azokat az állításokat, melyek szerint Peking véget akarna vetni a térség status quójának, valamint a Tajvani-szoros békéjét és biztonságát fenyegeti.

Beszédében a tárcavezető abszurdnak nevezte az ilyen kijelentéseket, a belőlük fakadó következtetések pedig veszélyeseknek.

Aláhúzta: a status quót „a tajvani szeparatista erők és egy maroknyi ország” veszélyezteti.

„Akik Tajvanon a tűzzel játszanak, egyszer meg fogják magukat égetni” – fogalmazott.

„Minden józanul gondolkodó ember látja, ki az, aki hegemóniára törekszik és zaklat másokat” – tette hozzá.

A külügyminiszter emellett rámutatott arra, hogy Kína több mint 20, a fegyverkorlátozással kapcsolatos többoldalú megállapodás tagja, és minden nemzetközi vitában a békés, diplomáciai megoldás szószólójaként lép fel.

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és vezetése korábban aláhúzta: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

A kínai hadsereg az utóbbi időben több hadgyakorlatot tartott a sziget közelében, és Peking a múlt héten a térségbe vezényelte a Santung repülőgép-hordozót is, amelyről – japán megfigyelők szerint – több tucat alkalommal emelkedtek fel a J-15-ös vadászgépek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?