Kínai katonai fejlesztés

Sanghaj. Egy kínai illetékes cáfolta, hogy Peking repülőgép-anyahajót építene sanghaji hajógyárában. Csuan Kuan-cen, a védelmi tudományos, műszaki és ipari állami bizottság elnökének helyettese nyugati tömegtájékoztató eszközökben megjelent állításokra reagált tegnapi nyilatkozatával.

Sanghaj. Egy kínai illetékes cáfolta, hogy Peking repülőgép-anyahajót építene sanghaji hajógyárában. Csuan Kuan-cen, a védelmi tudományos, műszaki és ipari állami bizottság elnökének helyettese nyugati tömegtájékoztató eszközökben megjelent állításokra reagált tegnapi nyilatkozatával. Azt viszont elismerte, Kína fel akarja gyorsítani haditengerészeti erőinek korszerűsítését. Ennek során a hadihajók komputerizált katonai rendszerekkel felszerelt új nemzedékének építésére összpontosít. Főleg amerikai lapokból röppent fel a hír az állítólag készülőfélben levő kínai repülőgép-hordozó anyahajóról. Az USA hevesen bírálja Kínát katonai költségvetésének folyamatos növeléséért. A Bush-kormány szerint Kína fegyverkezése súlyos fenyegetés az amerikai pártfogást élvező Tajvanra nézve. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?