Kínában kivégeztek nyolc embert

Peking |

<p>Terrorizmus miatt elítélt nyolc embert végeztek ki a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm területen - jelentette vasárnap az állami média.</p>

 A kivégzettek között van az a három férfi is, akit a tavaly októberi Tiananmen téri eset miatt ítéltek halálra. Október 28-án egy terepjáró a tömegbe hajtott, majd kigyulladt. Hárman benne égtek, két járókelő, köztük egy Fülöp-szigeteki turista meghalt, és mintegy negyvenen megsérültek. Az autóban a sofőrön kívül a felesége és az anyósa ült. A kínai hatóságok a történteket hivatalosan terrorcselekménynek minősítették, és ujgur szakadárokat tettek felelőssé érte.

A kínai központi tévé bemutatta vasárnap a kivégzetteket, nevükből ítélve mindnyájan a muzulmán ujgur kisebbséghez tartoznak. Vannak köztük olyanok, akiket rendőrőrsök elleni támadásokért, másokat pedig pokolgép készítéséért, gyilkosságért vagy gyújtogatásért ítéltek halálra. A híradásokban bejátszottak a Tiananmen téri merényletről készült felvételeket is, de nem közölték, hogy hol végezték ki a halálraítélteket.

A kínai hatóságok fogadkoztak, hogy keményen fel fognak lépni a hszincsiangi támadások elkövetői ellen, az idén ugyanis sok halálos áldozata volt a merényleteiknek. A hatóságok gyors intézkedéseket és szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba, de ujgur emberi jogi csoportok arra figyelmeztettek, hogy a durva intézkedések még jobban el fogják idegeníteni az ujgurokat, és felkorbácsolják az indulatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?