Kína szigorította az ellenőrzést az észak-koreai határon

Peking |

<p>Kína szigorította az ellenőrzést az észak-koreai határon a Phenjan nukleáris és rakétaprogramjának gátat vetni hivatott ENSZ-szankciók keretében - közölte Susan Thornton amerikai külügyi tisztségviselő pénteken, kínai tisztségviselőket idézve.</p>

Peking a phenjani rezsim egyetlen jelentős szövetségese, és a párbeszédpárti Kína eddig vonakodott komoly nyomást gyakorolni rá. A Kelet-Ázsiával és a csendes-óceáni térséggel foglalkozó Thornton szerint az ellenőrzés szigorítása azt mutatja: Kína is egyre inkább megérti, hogy a nemzetközi közösségnek égető szüksége van a szerepvállalására. 

Donald Trump amerikai elnök kormánya az elmúlt időszakban újra megpróbálta megnyerni magának Pekinget az észak-koreai kérdés megoldásához.

Thornton részletek elárulása nélkül elmondta, hogy Kína számos intézkedést hozott az Észak-Koreával üzletelő cégekről. 

Az Egyesült Államok már egy ideje tárgyal Kínával arról, hogy tegyen lépéseket bizonyos vállalatokat érintően, és várja Peking válaszát az ügyben - tette hozzá.

"Azt hiszem, megértették, hogy nincs annyi idejük tárgyalóasztalhoz ültetni Észak-Koreát és rábírni számításai megváltoztatására, mint azt korábban gondolták" - vélekedett a tisztségviselő.

Thornton szerint Peking belátta, hogy az észak-koreai akciók "Kína biztonságát is jelentősen aláássák".

A tisztségviselő egyúttal hangsúlyozta: az amerikai-kínai párbeszéd nem jelenti azt, hogy változott volna Washington hozzáállása a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri műveletekhez, illetve az ázsiai-csendes-óceáni térséghez, ahol igyekszik minél több országgal jó viszonyt fenntartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?