Kína először lesz a világ vezető autóexportőre idén

byd

Kína először lesz a világ legnagyobb autóexportőre az idén, miután megugrottak a szállításai Oroszországba és Mexikóba – írja a Nikkei, a japán üzleti körök lapja.

A Kínai Autógyártók Szövetségének (CAAM) előzetes adatai szerint a januártól november végéig tartó időszakban a Kínában gyártott autók kivitele éves szinten 58,4 százalékkal, 4,41 millióra nőtt. Japán esetében ez a szám ugyanebben az időszakban 3,99 millió volt, az év végéig 4,3 millióra emelkedhet, azaz a 11 hónap alatt több autót exportált Kína, mint amennyit Japán várhatóan egész évben fog.

Hosszú évek óta Japán a világ legnagyobb autóexportőre, csak egyetlen évben, 2016-ban előzte meg Németország.

A kínai autókivitel elsősorban annak köszönhető, hogy az idei első 11 hónapban az ázsiai ország mintegy 730 ezer autót szállított Oroszországba, ami csaknem hétszerese a tavalyinak. Kína gyakorlatilag betöltötte azt az űrt, ami azután keletkezett, hogy a szankciók következtében az európai és a japán cégek kivonultak az orosz piacról.

Kína második legnagyobb autóexport piaca Mexikó lett az idén, ahová november végéig 330 ezer autót szállított, 71 százalékkal többet a tavalyinál. Kína a mexikói jelenlétet ugródeszkaként akarja felhasználni az amerikai és a kanadai piacon való esetleges terjeszkedéshez.

Kína emellett jelentősen bővítette az elektromos és más alternatív energiát használó járművek globális exportját. Európa mellett Délkelet-Ázsia országaiban is nő az eladott a kínai elektromos autók száma, ahol hagyományosan erős pozíciókkal rendelkeznek a japán cégek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?