Kína elítéli az észak-koreai atomkísérletet

Peking |

<p>A Phenjan szövetségeseként számon tartott Kína is elítélte a hétfői észak-koreai atomkísérletet.</p>

A külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a kínai kormány "határozottan ellenzi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által végrehajtott nukleáris tesztet", felszólítja Észak-Koreát, hogy ne tegyen semmit, ami "elmérgesítheti a helyzetet", s térjen vissza a hatoldalú tárgyalásokon tett korábbi ígéretéhez, hogy felszámolja atomprogramját.
    A kínai elítélő nyilatkozat volt az utolsó a legközelebbről érintett hatalmaké közül, és valamivel enyhébb a hangvétele, mint a 2006-os észak-koreai atomrobbantáskor kiadotté. Közzététele is nyolc órát késett a robbantás után, de nem tudni, hogy azért-e, mert vita volt a válasz mikéntjéről, vagy egyszerű kommunikációs probléma áll mögötte.
    A nyilatkozat szerint "a Koreai-félsziget atommentesítése, a béke és nyugalom fenntartása Északkelet-Ázsiában a kínai kormány következetes és megingathatatlan álláspontja". A dokumentum a felek nyugalomra intésével és azzal fejeződik be, hogy a helyzetet békésen, párbeszéd és tárgyalás útján kell rendezni.
    Észak-Koreának Kína a legfontosabb támogatója diplomáciai téren, valamint az élelmiszersegélyek terén is, és eddig ellenezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntető intézkedéseket hozzon Phenjan ellen az idén korábban végrehajtott rakétakísérlete miatt. Ez alkalommal azonban nagyobb nyomás alá kerülhet, hogy a szavakat cserélje föl kézzelfogható tettekkel - vélekedik egy szakértő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?