Kína „büntető hadgyakorlatba” kezdett Tajvan környékén

Kína Tajvan

Peking által „büntetőként” aposztrofált hadgyakorlatokba kezdett csütörtökön a kínai hadsereg a Tajvani-szoros környékén, válaszul Tajvan néhány napja hivatalba lépett elnöke, Laj Csing-tö beiktatási beszédére, melyben az államfő felszólította Kínát, hagyjon fel a fenyegetőzésekkel.

A kínai hadsereg keleti parancsnokságának közleménye szerint a műveletekben a légierő és a haditengerészet is részt vesz. A tájékoztatásban kiemelték, hogy a hadgyakorlatot „a tajvani szeparatizmus” és „külső beavatkozások” elleni büntetésnek szánják.

A kínai állami média szerint a „Közös Kard-2024A” nevű hadgyakorlaton több tucat, rakétákkal felszerelt harci repülőgépet is bevetnek, és fontos katonai célpontok elleni támadásokat szimulálnak.

A tajvani védelmi minisztérium elítélte a hadgyakorlatot, hozzátéve, hogy mozgósította erőit a sziget körül és biztosított arról, hogy képes megvédeni területét. Azt vetette továbbá Peking szemére, hogy a művelet „sokat elárul Kína militarista hozzáállásáról”.

Hétfői beszédében a tajvani elnök a demokrácia és a szabadság fontosságát hangsúlyozta, s  felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel, hozzátéve:  Tajvan és Kína „nem egymás alárendeltjei”.

Vang Ji kínai külügyminiszter szégyenletesnek nevezte Laj szavait.

A Kínai Népköztársaság szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész megvalósítani az újraegyesítést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?