Kim Dzsong Un nyíltan bírálta saját kormányát

Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyíltan bírálta saját kormányát – közölte a kommunista ország hírügynöksége pénteken.

Kim Dzsong Un hiányolta az újításokat és az intelligens stratégiát az ország újabb ötéves gazdasági tervének kidolgozása során. Azzal vádolta a kabinet tagjait, hogy olyan programokat terveznek, amelyek semmi lényegi innovációt nem tartalmaznak a korábbi elhatározásokhoz képest.

„A tervek nem tükrözik vissza pontosan a párt ideológiáját és irányelveit, valamint hiányoznak belőlük az innovatív meglátások és okos stratégiák” – jelentette ki a kormányülésen Kim Dzsong Un, akit a KCNA idézett.

Ráadásul – az észak-koreai vezető szerint – egyes ágazatokra vonatkozó elképzelések irreálisan lettek megszabva, míg másokban olyan célokat határoztak meg, amelyeket könnyűszerrel el lehet érni.

Kim Dzsong Un emellett sürgette az áruk és alapanyagok hazai termelésének fokozását. Szakértők szerint ennek oka a Kínával folytatott kereskedelem összeomlása lehet, ez a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozások miatt nagyjából 80 százalékkal zsugorodott.

Csütörtökön ért véget a kommunista országban kormányzó Koreai Munkapárt négynapos plenáris ülése, amelyen Kim Dzsong Un egyebek mellett kifejtette elképzeléseit a Korea-közi viszonyról, a más államokkal fenntartott kapcsolatokról, valamint a pártszabályokról és a személyzeti kérdésekről is.

Kim Dzsong Unt a Koreai Munkapárt kongresszusán a párt új főtitkárává választották januárban. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza az észak-koreai vezető egyeduralmát. Kim Dzsong Un ezzel megszerezte magának a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta betöltetlen tisztséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?