Kim Dzsong Un húga üzent Washingtonnak: a téves elvárások miatt keserű csalódások érhetik

Kim Dzsong Un Kim Jo Dzsong

Az Egyesült Államoknak óvatosabban kell értelmeznie a Phenjanból érkező jelzéseket, hogy ne csalatkozzon – üzente Washingtonnak kedden Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga.

„Az Egyesült Államok által dédelgetett téves elvárások még keserűbb csalódást okozhatnak” – idézte a KCNA phenjani hivatalos hírügynökség Kim Jo Dzsongot, aki az Észak-Koreát irányító kommunista Koreai Munkapárt propaganda- és agitációs osztályának vezetője. Szerinte az Egyesült Államok úgy értelmezi a helyzetet, hogy magát nyugtassa.

Kim Jo Dzsong feltehetően arra reagált, hogy Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap az amerikai ABC televíziónak adott interjújában azt mondta: a washingtoni kormányzat érdekesnek találta Kim Dzson Un kijelentését arról, hogy Phenjan kész a párbeszédre és a szembenállásra is az Egyesült Államokkal. „Világos jelzést várunk Phenjantól arra, vajon készen állnak-e rá, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek és elinduljunk ebbe az irányba” – fogalmazott Sullivan.

Amerikai szakértők úgy értékelték Kim kijelentését, hogy Phenjan kitart a kivárás taktikája mellett, és nem provokálja az új amerikai kormányt.

Sung King, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja hétfőn azt mondta, hogy bárhol és bármikor feltételek nélkül hajlandó találkozni észak-koreai illetékesekkel, és mihamarabb a pozitív választ Phenjantól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?