Kilátástalanság okozta a tatabányai családi tragédiát

Tatabánya |

<p>Rossz anyagi körülményeik miatti kilátástalansággal indokolta tettét az a férfi, aki szerdán a tatabányai Sport Hotelben felvágta két gyerekének és élettársának az ereit, majd magát is megsebesítette - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.</p>

 

Léber Gabriella tájékoztatása szerint a családfő elismerte tettét. Elmondta, hogy hiába próbálkozott hazai és külföldi munkavállalással. Élettársával közösen határozták el, hogy a lehetetlennek vélt helyzetet gyilkossággal és öngyilkossággal oldják meg.

Kedd este gyógyszerrel próbálkoztak, de az hatástalannak bizonyult, ezért szerda reggel a családfő élettársa belegyezésével csuklótájékon megvágta mindkét gyermek ütőerét, majd ugyanezt tette élettársával és önmagával is.

Léber Gabriella elmondta, a halál beálltának elhúzódásával a férfiban megszólalt a lelkiismeret, és értesítette a mentőket, akik megmentették a család életét. A férfi és élettársa ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Őrizetbe vételük mellett kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

A sajtóreferens közölte, hogy a tervezettől eltérően nem tartanak sajtótájékoztatót az ügyben, és a büntetőeljárás további részleteiről annak lezárásáig nem adnak tájékoztatást.

A sérültek nincsenek életveszélyben, de a család kérésére több információt nem adhat az ellátott betegek állapotáról - tájékoztatta az MTI-t Balogh Márta, a Szent Borbála Kórház sajtóreferense.

 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?