Kijev szerint egyes orosz egységek súlyos veszteségek közepette visszavonulnak

orosz-ukrán konfliktus

Néhány orosz katonai egység megkezdte a visszavonulást egyes területekről, miután súlyos veszteségeket szenvedett - közölte az ukrán hadsereg pénteken kora reggel közzétett helyzetjelentésében.

Egyes orosz egységek az orosz határ mögé vonultak vissza, miután elvesztették személyzetük több mint felét - állította az ukrán vezérkar.

Az ukrajnai orosz invázió második hónapjába lépve a két fél közötti frontvonalak "gyakorlatilag befagytak" - mondta Olekszij Aresztovics, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik főtanácsadója.

A vezérkar szerint az orosz egységek folytatják Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv és Szumi nagyváros ostromát, és a jelek szerint az orosz csapatok új támadásra készülnek a Harkiv környéki Izjumban is.

Moszkvának részben sikerül szárazföldi összeköttetést fenntartania az ukrán határon fekvő oroszországi Rosztov régió és az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget között - tették hozzá.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken arról számolt be, hogy Kalibr manőverező robotrepülőgéppel megsemmisítettek egy nagy üzemanyagraktárt az ukrán főváros, Kijev mellett, Kalinyivka településen. Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, hogy a szerda esti rakétacsapással lerombolták az ukrán fegyveres erők legnagyobb megmaradt üzemanyagbázisát, amely az ország középső részén lévő katonai egységek üzemanyaggal való ellátására szolgált. Szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség közölte.

A brit védelmi minisztérium pénteken beszámolt arról, hogy az ukrán erőknek sikerült visszafoglalniuk több települést Kijevtől 35 kilométerre keletre. A tárca közleményét a Reuters hírügynökség idézte.

A minisztérium hozzátette, hogy az ukrán erők "továbbra is megpróbálják visszaszorítani az orosz erőket" a Kijevtől északnyugatra fekvő Hosztomel repülőtér felé. A közlemény szerint "logisztikai problémák és az ukrán ellenállás" is lassítja az oroszok azon kísérleteit, hogy megkerüljék Mikolajiv déli városát, miközben megpróbálnak a kulcsfontosságú Odessza kikötőváros felé nyomulni.

Az ukrán erőket Dnyipropetrovszk térségében is támadás érte éjszaka. Oroszország két rakétatámadást hajtott végre egy katonai egység ellen Dnyipro városának külterületén - közölte Valentin Reznyicsenko megyei kormányzó a Facebook közösségi oldalon. Mint mondta, a mentők pénteken túlélők után kutattak a romok között, miután a rakéták súlyos pusztítást okoztak.

Az információt nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

Ukrajna reméli, hogy az ostromlott dél-ukrajnai Mariupol városában rekedt civilek egy része pénteken személygépkocsikkal elhagyhatja a várost - közölte Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes. Kijelentette: az orosz erők által körülzárt kikötővárosból a biztonságos kijutás megszervezésére tett többszöri kísérlet sikertelen volt.

Mariupolt, ahol mintegy 400 000 ember élt, hetek óta heves bombázások érik. Az ott rekedt civilek pincékben húzódnak meg, ahol alig van élelem, áram vagy folyóvíz. Azokat, akiknek sikerül elhagyniuk Mariupolt, a közeli Bergyanszkban várják a buszok, amelyek Zaporizzsja városába viszik őket - tette hozzá Verescsuk.

Mintegy húszezer ember akar távozni a fővárosi nemzetközi repülőtér közelében fekvő Boriszpil városból. Ennyien jelentkeztek a hatóságoknak az evakuálásra szólító felhívására - közölte Volodimir Boriszenko, a település polgármestere pénteken a helyi televízióban. Mások távozását is sürgette, mondván, hogy a közeli falvakban élő civilek nagy száma megnehezíti az ellenállást az ukrán csapatoknak.

Boriszpil és a nemzetközi repülőtér Kijevtől mintegy 30 kilométerre keletre található.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Rafael Grossi az ukrán nukleáris szabályozó hatóságtól származó információkra hivatkozva azt mondta, hogy az orosz erők ukrán ellenőrző pontokat lőttek Szlavutics városában, az egykori csernobili atomerőmű közelében.

Ez veszélybe sodorja a lezárt atomerőmű biztonságát szavatoló személyzet otthonait és családjait, valamint az alkalmazottak további váltását - közölte.

A tűzérségi támadást más források nem erősítették meg.

A hét elején arról is érkeztek jelentések, hogy a volt atomerőmű körüli lezárt területen tüzek égnek. Grossi azt mondta, hogy a hét tűzfészekből négyet eloltottak.

A kelet-ukrajnai szakadár vezetők azt állítják, hogy az ukrán hadsereg lőtte a keleti Luhanszk régióban lévő Zolote kisvárost.

Egy lakóépület megrongálódott, egy fészer pedig megsemmisült - idézték az önhatalmúlag kikiáltott "Luhanszki Népköztársaság" egyik képviselőjét a Telegram közösségi portálon.

A jelentések szerint négy 122 milliméteres kaliberű gránátot lőttek ki a házra. Az információnak nem lehetett utánajárni független forrásból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?