Kijev megszabta a Krím félsziget árát

Kijev |

<p>Ukrajna legalább ezer milliárd dollár kártérítést követel jogi úton Oroszországtól a Krím félsziget törvénytelen elcsatolásáért - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján. &nbsp; &nbsp;&nbsp;</p>

A kormányfő közölte, hogy ezen felül a Kelet-Ukrajnában kirobbantott fegyveres konfliktus miatt is kártérítésre tart igényt Oroszországtól Ukrajna. Hozzátette, hogy mivel a katonai beavatkozás Oroszország részéről még folyamatban van, ennek összegét még hozzávetőlegesen sem tudja megmondani.    Leszögezte, hogy Ukrajna kész "jogi úton is háborúzni" Oroszországgal és megvédeni érdekeit. Hangsúlyozta, hogy az ukrán állam, valamint a bankok és a vállalatok minden lehetséges fórumon pert indítanak Moszkva ellen az összes vitás kérdésben, a Krím félsziget tavalyi bekebelezése és a tavaly kirobbant Donyec-medencei fegyveres konfliktus miatt elszenvedett veszteségekért, a Viktor Janukovics hivatalából eltávolított volt államfő által felvett orosz hitel átalakításáért, valamint a gázvásárlás és szállítás ügyében.    Emlékeztetett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához már több ügyben keresetet nyújtott be Kijev.    "Ami a jogi eljárásokat érinti, két kérdésben már keresetet nyújtottunk be az európai bírósághoz Oroszországgal szemben, amelyek a Krím annektálását, valamint a Donyeck és Luhanszk megyékben való beavatkozást érintik. Ezenkívül külön eljárás indult a Gazprom (orosz állami gázvállalat) ellen a gázvásárlás és a tranzit ügyében" - fejtette ki a miniszterelnök. Felszólította Moszkvát, hogy ne késleltesse az eljárások menetét újabb és újabb halasztási kérelmekkel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?