Kihajózott a második teherhajó is Csornomorszkból ukrán gabonával a fedélzetén

ukrán gabona

Elhagyta a fekete-tengeri Csornomorszk kikötőjét a második, ukrán gabonát szállító hajó, a szállítmány rendeltetési helye Egyiptom – közölték az ukrán hatóságok.

 A héten ez már a második hajó, amely a Kijev által létrehozott tengeri folyosón halad át az orosz blokádot és fenyegetéseket megkerülve.

„Az Aroyat hajó 17 600 tonna ukrán búzával megrakodva elhagyta Csornomorszk kikötőjét Egyiptom irányába” – közölte Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter az X mikroblog portálon.

Az előző hajó szeptember 19-én hajózott ki Csornomorszkból háromezer tonna gabonával a fedélzetén.

A Resilient Africa és az Aroyat múlt szombaton érkezett Ukrajnába, hogy közel húszezer tonna gabonát szállítson Afrikába és Ázsiába.

Ukrajna biztonságos tengeri útvonalakat akar létrehozni mezőgazdasági termékei elszállítására, miután Moszkva júliusban nem hosszabbította meg az ukrajnai gabona exportjáról megkötött megállapodást. Oroszország akkor közölte, hogy célpontnak tekinti a Fekete-tengeren ukrán gabonát szállító hajókat.

Moszkva nem támadta meg a hajókat, de rendszeresen bombázza a gabonatárolókat az ukrán kikötőkben.

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium pénteken közétett adatai szerint szeptember 1. és 21. között jelentősen – 2,94 millió tonnáról 1,45 millió tonnára – csökkent az ukrajnai gabonaexport az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tárca a csökkenést nem indokolta.

Kereskedők és mezőgazdasági szervezetek szerint a fekete-tengeri kikötők blokádja, és a dunai ukrán kikötők elleni orosz támadások állhatnak mindenekelőtt az exportcsökkenés mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?