<p>A héten elhagyhatja a börtönt az Olaszliszkán történt lincselés negyedrendű vádlottja – a tizenéves fiú péntektől házi őrizetbe kerül.</p>
Kiengedik a börtönből az olaszliszkai ügy egyik vádlottját
Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a borsodi községben, a Kossuth utcában 2006. október 15-én, gyerekei szeme láttára verték halálra, miután a férfi autójával elsodort egy helybéli kislányt. A gyerek egyébként a balesetben csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A nagy felháborodást kiváltó eset után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség nyolc személy, köztük egy nő és két fiatalkorú fiú ellen emelt vádat. Az előzetes letartóztatásba került feltételezett elkövetőket különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják, a büntetőtörvénykönyv szerint ezért a bírósági eljárás során 10-15 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A 2008. november 28-án házi őrizetbe kerülő negyedrendű vádlott fiatalkorú, így a jelenleg hatályos magyar törvények szerint két évnél hosszabb ideig nem tartható előzetes letartóztatásban. Mivel a fiút a bűncselekmény után nem sokkal letartóztatták, a két év fogva tartási idő az ő esetében már letelt. Ha a bíróság nem hozott volna semmilyen határozatot az ügyében, akkor az elsőfokú ítélet megszületéséig akár szabadlábra is kerülhetett volna.
Az olaszliszkai ügy vádolttainak bírósági tárgyalása idén januárban kezdődött el Miskolcon, ám az eljárás az egyik ügyvéd betegsége miatt csak lassan halad. A tiszavasvári tanár agyonverésével meggyanúsított egyik férfi időközben a magyar államtól százmillió forint nem vagyoni kártérítést akart, valamint a bíróságtól egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását kérte, mert szerinte az eljárás során súlyosan megsértették személyiségi jogait, illetve az ügyészek, a nyomozók és az újságírók az esettel kapcsolatban többször használták a „lincselés” kifejezést is, amelyet ő sértőnek és megalázónak talált. A keresetet a bíróság elutasította. (Leczo Zoltán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.