Kicsi az esélye, hogy a himalájai lavinának vannak még túlélői

Katmandu |

<p>Egyre halványabb a remény arra, hogy a himalájai hóvihar- és lavinakatasztrófának vannak még túlélői, ezért a mentést vasárnaptól csak kisebb erőkkel folytatják a nepáli hatóságok, helikopterekkel pedig már egyáltalán nem. Szombaton ugyanakkor egy helikopternek még sikerült három túlélőt a fedélzetére vennie.</p>

Vasárnapra lezárták annak a népszerű hegyi ösvénynek egy szakaszát, amelyen a tömegszerencsétlenség történt, mert az idő kitisztulása után újabb túrázók vágtak neki az Annapurna hegynek a nyilvánvaló veszély ellenére, és őket is a kedd óta tartó mentés miatt már elcsigázott hegyi mentőknek kellett visszatessékelniük biztonságos helyre.

A mentők több mint félezer embert menekítettek le a Föld tízedik legmagasabb hegyéről a keddi, váratlan hóviharból, köztük 230 külföldit. A halottak száma vasárnap reggeli összesítés szerint 39. Közülük kilenc tetemet eddig csak a levegőből láttak a mentők, gyalog még nem tudták azokat megközelíteni a vastag hótakaró miatt. A holttestek 5100 méteres magasságban olyan meredek hegyoldalon vannak, amelyeken lehetetlen helikopterrel leszállni. Egyelőre még terveket sem sikerült kidolgozni a tetemek levitelének módjára. 

A halottak közül eddig 25 nemzetiségét sikerült kideríteni: kanadaiak, indiaiak, izraeliek, szlovákok, lengyelek, japánok és nepáliak az áldozatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?