Kiadták az egyik párizsi mészáros sógorát

Párizs |

<div>Bulgária átadta Franciaországnak a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni tavalyi merénylet egyik elkövetőjének sógorát.</div><div>&nbsp;</div>

A francia állampolgárságú Mourad Hamydot pénteken késő este szállították át Párizsba. A 20 éves férfi idén júliusban Magyarországon és Szerbián át Bulgáriába utazott, állítása szerint turistaként. A törökök korábban kitiltották Két nappal később a bolgár–török határon belépett Törökországba, ahonnan azonban öt évre ki volt tiltva, ezért azonnal visszatoloncolták Bulgáriába. Ott őrizetbe vették, miután Franciaország július 29-én európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Hamydot azzal gyanúsítják, hogy csatlakozni akart Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezetéhez. Elsőre futni hagyták Hamyd nővére volt a felesége a dzsihádista Chérif Kouachinak, aki 2015. január 7-én fivérével, Saiddal a Charlie Hebdo szerkesztőségében 12 embert megölt, 11-et megsebesített. A merénylet másnapján Hamydot is őrizetbe vették, de két nap után szabadon engedték, mert nem találtak a bűnösségére bizonyítékot. Egy nevének elhallgatását kérő párizsi illetékes korábban közölte: a férfiről 2014 augusztusa óta tudták, hogy szélsőséges iszlamistákkal áll kapcsolatban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?