Kezdődhet a kivonulás

Dzsenín/Washington/Jeruzsálem. Az izraeli hadsereg egységei tegnap hajnalban kivonultak a dzseníni menekülttáborból, ahol az elmúlt három hétben Izrael ciszjordániai hadműveletének legsúlyosabb küzdelme zajlott.

Előzőleg, szerdán éjszaka izraeli páncélosok tüzet nyitottak a tábor központjában, és kijárási tilalmat rendeltek el. Nem sokkal később mintegy ötven páncélozott jármű elhagyta a tábor területét, s tegnap délelőtt a kijárási tilalmat is feloldották. Az izraeliek kivonulása után máris több száz palesztin tért vissza a tábor területére. A palesztin lakosoknak szerdán volt első ízben alkalmuk még élő hozzátartozóik felkutatására vagy már csak az áldozatok sírjainak felkeresésére. A tábor kórházának hátsó udvara valóságos temetővé változott az ostrom alatt, mivel a halálos áldozatokat és sebesülteket a katonák nem engedték elszállítani. A heves harcokban 23 izraeli katona vesztette életét, míg a palesztin áldozatok számáról megoszlanak a vélemények.

Simon Peresz izraeli külügyminiszter tegnap kijelentette, érzékeny időszakra számít amerikai kollégája, Colin Powell szerdán befejezett közel-keleti körútja nyomán, de nem várja a feszültség növekedését a térségben. Elismerte, hogy a Jordán folyó nyugati partvidékén folyó hadművelet nem oldja meg a problémákat, ezért politikai megoldást kell keresni. Hozzátette: fel kell hagyni Jasszer Arafat palesztin vezető rámalláhi központjának ostromával. Most már meg kell oldani a betlehemi Születés templománál kialakult helyzetet is, tekintettel arra, hogy egymilliárd keresztény számára szent helyről van szó. Peresz azelőtt nyilatkozott, hogy az USA-t is érintő látogatássorozatra indult. Powell pedig tegnap hajnalban érkezett vissza Washingtonba közel-keleti körútjáról. Útja végén Powell elismerte, hogy nem sikerült tűzszünetet elérnie az izraeliek és a palesztinok között.

Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter közleményben erősítette meg, hogy a hadsereg – Saron kormányfő ígéretének megfelelően – legkésőbb hétfőig kivonul az utóbbi hetekben megszállt palesztin területek többségéről. Eliezer szerint a kivonás nem érinti majd Rámalláhot, a Palesztin Hatóság székhelyét, valamint Betlehemet, ahol a Születés templomában fegyveres palesztinok barikádozták el magukat. „Rámalláhhal és Betlehemmel még bizonyos problémáink vannak, mert még nem oldottuk meg az Izrael által keresett és ott menedéket talált palesztin terroristák kézre kerítését” – hangoztatta.

Javier Solana, az EU biztonság- és külpolitikai megbízottja egy német hetilapban síkraszállt azért, hogy európai államok katonái szavatolják a békét a térségben. Leszögezte: Izrael állam mellett létre kell jönnie Palesztina államnak is, és mind a kettőnek biztonságos határok között kell élnie. A határok megvonása, az Izrael és Palesztina közötti viszony tárgyalások útján rendezhető. Szerinte az USA, Európa, Oroszország és az ENSZ mellett Egyiptomnak, Marokkónak vagy a térség más államainak kellene nyomást gyakorolniuk a két félre annak érdekében, hogy elinduljanak a megegyezés felé vezető úton. A német külügyminiszter béketervének legfontosabb javaslatát abban látja, hogy Joschka Fischer a végcélt nevezi meg első lépésként: egy palesztin állam létrehozását. Ezt követhetné a többi probléma megoldása. Solana számára nem kétséges, hogy Európának csapatok küldésével is ki kell vennie a részét a térség békéjének szavatolásából. Ha az ENSZ felhatalmazást adna nemzetközi békeerők küldésére, azok missziójában Európának is részt kellene vennie. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?