Kétszázötvenen tettek állampolgársági esküt Szekszárdon

Szekszárd |

<p>Hat országból érkezett kétszázötven határon túli magyar tett ünnepélyes állampolgársági esküt szombaton Szekszárdon.</p>

A Béla király téri, belvárosi katolikus templomban összegyűlt mintegy ötszáz ember előtt Schmittné Makray Katalin, az államfő felesége, az ünnepség díszvendége arról beszélt, hogy azok, akik most esküt tettek, "jogos jussukat kapták vissza, a magyar állampolgárságot".
"Hazánknak most olyan vezetői vannak, akik tudják, mit jelent egy nemzet fiainak egymáshoz tartozni, testvéri szeretetben élni" - mondta köszöntőjében a köztársasági elnök felesége.
Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere felszólalásában
az elégtétel napjának nevezte a mait, utalva a 2004. december 5-én, a kettős állampolgárságról tartott népszavazás eredménytelenségére. A polgármester kitért arra, hogy az eskütétel azért is ünnep, mert sikerült sok családon belül erősíteni a nemzeti összetartozás érzését azzal, hogy a családok minden tagja magyar állampolgárrá vált.
A szekszárdi önkormányzat tiszteletbeli polgári címet adományozott az esküt tett állampolgároknak, akik vállukon nemzeti színű szalaggal részt vettek a város legnagyobb ünnepén, a szüreti fesztivál felvonulásán.
A tolnai megyeszékhely év elején tette közzé a határon túli sajtóban és interneten, hogy várja a határon túli magyarok jelentkezését az ünnepélyes állampolgári esküre. A felhívásra több mint háromszázan jelentkeztek.
A szombati eskütételre Szlovéniából, Szerbiából, Romániából, Németországból, Franciaországból és Ausztráliából érkeztek magyarok, legtöbben Szekszárd szerbiai és erdélyi testvérvárosából, Óbecséről és Lugosról. Esküt tett Horváth István felesége, a szlovéniai születésű Nesztorovics Anica és a szintén szlovéniai magyar tekevilágbajnok, Zavarkó Vilmos is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?