Kétszáz alá csökkent a napi halálozások száma Olaszországban

koronavírus olaszország

Több mint egy hónap után most először kétszáznál kevesebben haltak meg egy nap alatt koronavírus-fertőzésben Olaszországban, a fertőzöttek száma valamivel több mint ötszázzal csökkent - közölte vasárnap este az olasz polgári védelmi hatóság.

A halálos áldozatok száma 174-gyel 28 884-re emelkedett. Egy nappal ezelőtt még 474 halálos áldozatot regisztráltak. Több mint egy hónap alatt ez a legalacsonyabb adat a huszonnégy óra alatt elhunytak számában.

A fertőzöttek száma 525-tel csökkent 24 óra alatt, a korábbi 239 után. A regisztrált betegek száma 100 179, közülük nyolcvanegy százalék házi karanténban tartózkodik, ezerötszázra csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma.

A gyógyultak száma túllépte a 81 ezret.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 210 717-t.

A gócpont Lombardiában most először ötven alá csökkent a halálos áldozatok napi száma: 42-re a korábbi több mint nyolcvanról. A tartományban több mint 14 ezren veszítették életüket február 20. óta. Az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma 526 volt, a régióban gyógyultakkal és halottakkal együtt több mint 77 ezer beteget szűrtek.

Május 4-től újraindul a termelés és az építőipar Olaszországban. Enyhítik a városokon belüli kijárási korlátozást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?