Két ukrán katona esett el a kelet-ukrajnai fronton

Kijev |

<p>Két ukrán katona vesztette életét az elmúlt egy nap alatt a Donyec-medencében folyó harcok övezetében, idén ők a kelet-ukrajnai konfliktus első halálos áldozatai a fegyveres erőknél - közölte vasárnap Kijevben Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.</p>

A tisztségviselő szavai szerint az egyik katona repeszek okozta sérülésekbe halt bele, amikor a fegyveres erőknek a Donyeck megyei Majorszk településnél lévő állását lőtték gránátvetővel a Moszkva által támogatott szakadárok. A másik katona akkor esett el, amikor megpróbált kivezetni egy civil utasokat szállító autót a Donyecktől 80 kilométerre északra, Horlivka közelében fekvő Zajceve faluból, miközben a területet tűz alá vették a szakadárok. A falu elleni szakadár támadás következtében egy helybeli nő sérüléseket szenvedett. 

Közben a szakadár Donyecki Népköztársaság "védelmi minisztériuma" vasárnap arról adott hírt, hogy előző éjjel egy fegyveresük meghalt, az ukrán hadsereg mesterlövésze lőtte le a részben szakadár, részben kijevi ellenőrzés alatt lévő Zajcevében. Ezt Kijevből nem erősítették meg.  

A kijevi hadműveleti parancsnokság szerint az elmúlt nap során a szakadár erők Donyeck környékét és a megyeközponttól északra az általuk megszállt Horlivka településnél lévő frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalát támadták. 28-szor sértették meg a tűzszünetet, akna- és gránátvetőkel, nagy kaliberű golyószórókkal, valamint harckocsikkal, illetve más páncélozott járművekre szerelt fegyverekkel.    

A Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport abban állapodott meg Minszkben a szakadárokkal, hogy úgynevezett "újévi" tűzszünet lép életbe december 23-án nulla órától január közepéig. Noha a Donyecki Népköztársaság "védelmi minisztériuma" megerősítette a fegyvernyugvásról szóló egyezség létrejöttét, és közölte, hogy készek tartani magukat hozzá, egyetlen nap sem hallgattak el a fegyverek a Donyec-medencében. Kijevi jelentések szerint a pravoszlávok január 7-i karácsonyának napján, és az azt megelőző szentestén is dörögtek a fegyverek, de mostanáig halálos áldozatokat nem követeltek a javarészt nem célzott, provokációs célú szakadár támadások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?