Két hét múlva indul útnak a Cape Ray amerikai hajó

Damaszkusz |

<p>Mintegy két hét múlva indul a Földközi-tenger térségébe az az amerikai különleges teherhajó, amely a legveszélyesebb szíriai vegyi anyagok megsemmisítését végzi majd.</p>

Amerikai kormányforrások helyi idő szerint csütörtök este közölték, hogy a hajó jelenleg a Virginia állambeli Portsmouth kikötőjében tartózkodik, és folyamatban van átalakítása a különleges feladatra.     A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tavaly decemberben véglegesítette a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének tervét, amely alapján nemzetközi összefogással március végéig - az amerikai hajón, nemzetközi vizeken - semlegesítik a legveszélyesebb ideggázokat.      A terv szerint az 1300 tonnás vegyi arzenál legveszélyesebb részét, 500 tonna mustárgázt, szarint és VX ideggázt először az északnyugat-szíriai Latakiába szállítják orosz páncélozott járművekkel, és közben az egész műveletet kínai figyelőkamerákkal rögzítik. A vegyi fegyvereket jelenleg 12 helyszínen tárolják Szíria területén.    Jelenleg még Cipruson horgonyoz egy norvég és egy dán hajó, amely Latakiából egy meg nem nevezett olaszországi kikötőbe viszi majd a vegyi fegyvereket. Ott átrakodják azokat a Cape Ray amerikai hajóra, amely a Földközi-tengeren, nemzetközi vizeken végzi a megsemmisítést március végéig.    Az illetékesek nem közölték, hogy hol fog horgonyt vetni az amerikai hajó, az egész műveletet titokban tartják.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?