Kész horror: Öt halottja van egy calgaryi házibuliban elkövetett késelésnek

Washinton |

<p>Öt fiatal vesztette életét Kanadában egy egyelőre érthetetlen okból elkövetett késelésben, amely calgaryi egyetemisták egy házibuliján történt, keddre virradó éjszaka.</p>

A gyanúsított a kanadai CTV és a CBC egybehangzó értesülése szerint egy helyi rendőr 23 éves fia, Matt de Grood. A rendőrség szerint az albertai székvárosban nem találkoztak még ilyen borzalmas bűncselekménnyel.

Három fiatalember a helyszínen, két társuk - egy férfi és egy nő - pedig a kórházba szállításuk közben vesztette életét. Az áldozatok 22-27 évesek voltak. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen. A gyanúsított egyenként támadta meg áldozatait, és mindegyikkel több késszúrással végzett.

A téli szemeszter vége alkalmából szervezett partin, amelyet a Calgary Egyetem közelében, egy bérelt házban tartottak, mintegy húszan vettek részt. A szomszédok szerint a diákok söröztek a tűz körül, a politikáról és a tőzsdéről beszélgettek, majd este 9 után bementek a házba és a késelésig semmilyen rendbontás nem történt.

A támadó, aki maga is diák volt, egy élelmiszerbolti munkahelyéről érkezett a buliba, ahová fegyvert is vitt magával. Mégis úgy döntött, hogy inkább egy olyan késsel támad az áldozataira, amelyet a helyszínen talált. Semmilyen jel nem utal arra, hogy a büntetlen előéletű De Grood alkohol vagy más tudatmódosító szerek hatása alatt állt volna.

Az elkövetéssel vádolt diákot 40 perccel a gyilkosságok után kutyás rendőrök fogták el. A kutyák harapásai miatt kórházba kellett szállítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?