Késsel megsebeztek egy nőt munkába menet Svédországban

zgr
Stockholm |

Késsel megsebezték a svédországi Helsingborg zsidó szervezetének titkárnőjét miközben munkába tartott - közölte a svéd rendőrség. Egyelőre nem tudni, gyűlölet-bűncselekmény történt-e, az ügyben megszólalt Reuven Rivlin izraeli köztársasági elnök is.

A zsidók újra veszélyben vannak Európában

- jelentette ki Rivlin Twitteren. Úgy vélte továbbá, pusztán a holokauszt emlékezete nem fogja megvédeni a zsidó közösségeket. 

Az izraeli külügyminisztérium szerint az elkövető egy muszlim férfi volt, akit a hatóságok már ismertek, de ezt a svéd rendőrség nem erősítette meg.

Az izraeli külügyi tárca hozzátette azt is, hogy diplomatái kapcsolatba léptek a svéd hatóságokkal.

A Jewish Telegraph Agency (JTA) ugyanakkor a Helsingborgs Dagblad című újság nem azonosított forrásból származó értesülésére hivatkozva azt írta, hogy az elkövető vélhetően elmezavarban szenved, áldozatát pedig véletlenszerűen választotta ki.

Jaakov Hagoel, a Cionista Világszövetség (WZO) alelnöke köszönetét fejezte ki a svéd rendőrségnek, amely a támadás után hatósági őrizetet biztosított a zsidó közösségek irodáinak.

Helsingborg zsidó közössége körülbelül 100 tagot számlál.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?