Késik a Hollandia partjainál égő teherhajó elvontatása

Késik a Hollandia partjainál égő teherhajó elvontatása

Az Északi-tenger felől érkező heves szelek miatt késik a Hollandia északi partjainál napok óta lángoló teherhajó elvontatása – derült ki a holland kormány vasárnapi bejelentéséből.

Az ország infrastrukturális és vízgazdálkodási  minisztériuma azt közölte, az elkövetkező napokban folytatódik a szeles időjárás, így a Fremantle Highway nevű, panamai zászló alatt közlekedő autószállító teherhajó elvontatása csak néhány nap múlva kezdődhet el.

„A tűz nyomán keletkezett füst és a szélirány miatt a vontatás során a füst a vontatóhajóra jutna” – indokolta a tárca.

A mentést végző osztag szombaton már egy második vontatókötelet is az égő hajóhoz kapcsolt, melynek fedélzetén 3783 gépjármű, köztük 498 elektromos autó van.

A teherhajó 2857 autóval indult útnak a németországi Bremerhaven kikötőjéből és az egyiptomi Port Szaidba tartott, amikor keddről szerdára virradóra tűz ütött ki a fedélzetén, egyelőre ismeretlen okból. A hajó japán tulajdonosát idézve a holland közmédia azt közölte, hogy a hajón szállított elektromos autók egyike kaphatott lángra.

A hajó 23 tagú indiai legénységét csak részben sikerült sértetlenül kimenteni, miután a mentés során többen megsérültek, egy további ember pedig egy mentőhajón meghalt.

A teherhajó a szél és a sodrás következtében lassanként nyugat felé sodródik. A hatóságok igyekeznek távol tartani a Fremantle Highway-t a hajózási útvonalaktól, valamint az Északi-tenger azon részétől, mely a költöző madarak egyik fontos útvonala.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?