Kémszoftver a nemzetbiztonságiak gépén

Budapest |

<p>Kémprogramot telepítettek nyolc hónapja a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére, ennek felfedezését követően kezdődött el az a felderítés, amely múlt héten az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjének feljelentéséhez vezetett - írta a Népszabadság.</p>

A lap értesülése szerint a szakértői vizsgálatok hónapokig is elhúzódhatnak, mert az UD a titkosszolgálattól különböző okok miatt kilépett legjobb számítógépes szakembereket alkalmazta. Így tartani lehet például attól is, hogy a gépek olyan szoftvereket is tartalmaznak, amelyek, ha óvatlanul nyúlnak hozzájuk, megsemmisítik a lemezeken tárolt adatokat - olvasható a cikkben.
Az UD azért telepített kémprogramot az NBH egyik gépére - állítja a lap szakértőkre hivatkozva -, mert kíváncsi volt, mit tudnak vállalkozásukról, tevékenységükről egykori kollégáik. Abban ugyanis biztosak voltak, hogy figyelik őket.
Arról senki nem nyilatkozik, hogy a kémprogram milyen információkat lopott ki az NBH rendszeréből. Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn újságírók előtt ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott: a rendőrség az úgynevezett adatlopási ügyben "számítógépes rendszerek elleni bűncselekmény" gyanújával nyomoz ismeretlen tettesek ellen. A feljelentéshez mellékelt "iratokat és elektronikus adathordókat" szakértők vizsgálják - emlékeztet a lap. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?