Karnyújtásnyira a klímamegállapodás

Port of Spain |

<p>Karnyújtásnyira van a megállapodás a decemberi koppenhágai klímacsúcson - jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken a brit Nemzetközösség trinidadi csúcsértekezletén. Franciaország és Nagy-Britannia javasolta, hogy hozzanak létre egy világalapot, amelyből segítenék a szegény országokat az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében.</p>

"Közös célunk, hogy megteremtsük a szilárd alapját egy jogilag kötelező érvényű, 2010-ben mihamarabb megkötendő klímaszerződésnek. Biztos vagyok abban, hogy haladunk e cél felé, mert minden egyes héten újabb és újabb elköteleződések, felajánlások érkeznek" a legkülönbözőbb országok részéről - tette hozzá a főtitkár egy klímavédelmi különtanácskozáson. Arra utalt: annak kevés esélye van, hogy a koppenhágai csúcson írják alá a szerződést. Arra kérte az állam- és kormányfőket, hogy a siker érdekében a csúcstalálkozó végén mindenképpen legyenek ott.
    Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő, a koppenhágai csúcs házigazdája elmondta, hogy már 85 ország állam- vagy kormányfője jelezte részvételét a december 7-e és 18-a között megrendezendő értekezleten, és továbbiak is gondolkodnak rajta. Rasmussen felszólította a fejlett országokat: ajánljanak fel konkrét összegeket arra, hogy a szegény országok is teljesíteni tudják a globális felmelegedés csökkentésére teendő feladataikat. "Nem engedhetjük meg, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemről is a végtelenségig folyó vita legyen. Koppenhágában legfelső politikai szintű, szilárd elhatározások kellenek, hogy utána gyorsan megszülethessen a jogi keret" - mondta.
    Előzőleg Gordon Brown brit kormányfő javasolta, hogy hozzanak létre egy évente 16,5 milliárd dolláros pénzalapot a fejlődő országok támogatására, de ebből már jövőre lehívható legyen pénz, ne csak 2013-tól, amikor a megszületendő új klímaszerződés életbe lép, mert mint mondta: "nem várhatunk addig".
    Nicolas Sarkozy francia elnök - aki az ENSZ-főtitkárhoz és a dán kormányfőhöz hasonlóan különleges vendégként vett részt a nemzetközösségi csúcson, indoklása szerint a klíma témájának fontossága miatt - szintén javaslatot tett egy hasonló világalap, illetve egy környezetvédelmi világszervezet létrehozására. Utóbbi ellenőrizné a károsanyag-kibocsátás vállalt csökkentését az egyes országokban - mondta. A francia elnök is arra kérte az államférfiakat, különösen Barack Obama amerikai elnököt, hogy ne csak a koppenhágai csúcs elején legyenek ott, hanem a végén is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?