Pale. A háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics ismét egérutat nyert.
Karadzsics megúszta
Pale. A háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics ismét egérutat nyert. Noha a nemzetközi békefenntartó erők elfogató akciója során a különítményesek átkutatták a volt boszniai-szerb elnök feleségének házát és leányának lakását, emellett a Szarajevo környéki Pale település ortodox templomát, művelődési otthonát és képtárát is átfésülték, az SFOR szóvivője elismerte, hogy úgymond nem sikerült beazonosítaniuk Karadzsics pontos tartózkodási helyét. Martin Brook azt is elmondta, hogy az átkutatott családi házban lőszert, valamint olyan dokumentumokat találtak, amelyeket most szakértőkkel vizsgáltatnak meg. Az SFOR akciója, amelyben körülbelül 200 fegyveres vesz részt, péntekről szombatra virradó éjszaka kezdődött, miután a békefenntartók arról értesültek, hogy az emberiség elleni bűnökkel és népirtással gyanúsított Karadzsics kapcsolatba lépett a családjával, illetve a bujkálását elősegítő körökkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.