Káosz, tömegjelentek, dugók a kínai "aranyhéten"

Peking |

<p>Idén újabb csúcsokat állítottak be a kínai turisták, a korábbi nemzeti ünnephez kapcsolódó aranyhetekhez képest az utakon tízmilliókkal voltak többen, a turizmusból származó bevétel százmillió jüanos nagyságrenddel ugrott meg. Sok helyütt azonban nem bírtak a tömeggel - derült ki keddi sajtójelentésekből.</p>

A hétfővel véget ért egyhetes munkaszünet kezdeti statisztikái mellett a beszámolók továbbra is felemlegetik azokat a tumultuózus jeleneteket, amelyek miatt helyenként káosz uralta a látványosságok környékét, és amelyek miatt ismét sokan felvetik, lehet, hogy nem jó ötlet e helyszínekre hét napra "ráengedni" a tömegeket.    A kínai online közösség az "aranyhét" szót az azonos hangzású "arany felfordulás" fogalmával helyettesítette be, s amatőr fotók sokaságával illusztrálta, milyen az, amikor végeláthatatlan embertömegek várnak a sorukra, vagy éppen mozgásban vannak akár a főváros központjában, a Tienanmen téren, akár a szomszédságában lévő Tiltott Városban, vagy a Nyári Palotában, ahol például öt nap alatt 540 ezer ember fordult meg.    Vidéken sem volt jobb a helyzet, a turisztikai célpontok nagy része fogadóképességét messze túlhaladó nyomásnak volt kitéve. A gyorsvasúttal Pekingből alig több mint fél óra alatt elérhető Tiencsinben például az ünnep első napján 804 ezer ember kereste fel a parkokat és egyéb látványosságokat. A beszámolók szerint e helyzetben senki nem járt jól, sem a szolgáltató, sem a látogatók.    Szecsuan országos hírű nemzeti parkjában a második napon 40 ezer turista szeretett volna sétálni, de csak lökdösődés lett a vége, több ezer ember hosszú órákon át volt kénytelen várakozni, majd kilométereket a sötétben gyalogolva megtenni, hogy közlekedési eszközre szállhasson.    A hangcsoui Nyugati-tó, illetve környezete történelemében először volt kitéve egyetlen napon egymillió ember "megszállásának". Sanghaj híres sétáló utcáján és a folyópart menti Bund sétányon az elmúlt napokban szintén többmilliós tömeg hömpölygött. A kínai Nagy Fal - a róla közölt fotók tanúsága szerint - ugyancsak "megtelt".    A kialakult helyzet nyomán a hatóságok igyekeztek elsősorban technikai, biztonsági útmutatást adni, miközben bebizonyosodott a helyzet tarthatatlansága. A szakemberek a belátható tendenciával, a mind több utazni vágyó kínai aktivitásával, az autótulajdonosok gyors növekedésével számolva változtatásokat látnak szükségesnek, amelyek közül az egyik - általuk említett - lehetőség a fizetett szabadságok új rendjének a bevezetése lenne.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?