Kanada tengeralattjárókat szerez be partvidéke és az Északi-sarkvidék védelmére

argentin tengeralattjáról

Kanada lépéseket tesz tizenkét tengeralattjáró beszerzésére, hogy megerősítse partvidéke és az Északi-sarkvidék védelmét, az ügyben máris megkezdte a hivatalos eljárást a gyártókkal való találkozásra – közölte szerdán a védelmi minisztérium.

Kanada idén frissítette védelmi politikáját, amelynek középpontjában az Északi-sarkvidék védelme, valamint az Oroszország és Kína jelentette kihívások kezelése áll. A tengeralattjárók beszerzése kiemelten fontos lépés e stratégia megvalósításában - derült ki a védelmi tárca közleményéből.

Kanada a globális felmelegedésre hivatkozva úgy véli, hogy a Jeges-tenger 2050-re az Európa és Kelet-Ázsia közötti leghatékonyabb hajózási útvonallá válhat, ami felveti a tengeri biztonság megerősítésének szükségességét.

„A világ egyik leghosszabb partvonallal rendelkező országaként Kanadának új tengeralattjáró-flottára van szüksége” – fejtette ki Bill Blair védelmi miniszter a dokumentumban.

A gyártókkal való találkozót követően a minisztérium ősszel hivatalos információkérést tesz közzé a lehetséges ajánlattevők beszerzési, építési, szállítási és üzemeltetési képességeiről.

Kanadának jelenleg négy tengeralattjáróból álló flottája van, amely a tárca szerint egyre elavultabb, és fenntartása egyre drágább. Az új tengeralattjáró-flotta hagyományos meghajtású lesz, és képes lesz jég alatt is működni.

Ottawára az Egyesült Államok nyomást gyakorol, hogy növelje a védelmi kiadásait, és elérje a NATO-szövetségesek által elfogadott szintet, a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát.

A legfrissebb kanadai költségvetési tervekben a fegyveres erők számára további milliárdokat irányoztak elő, beleértve a tengeralattjáró-beszerzés költségeit is, hogy a kiadások 2030-ra a GDP 1,76 százalékára emelkedjenek a jelenlegi 1,4 százalékról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?