Kádár Jánosra emlékeztek

Budapest |

<p>A Magyar Kommunista Munkáspárt (MKP) vezetői egyaránt bírálták az MSZP és a jelenlegi kormányzat politikáját Kádár János sírjánál, a volt pártállami vezető halálának évfordulója alkalmából vasárnap tartott megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben.</p>

Thürmer Gyula, a párt elnöke szerint a most hatalom lévő Fidesz-KDNP nem tartotta be választási ígéreteit, és elveszi még azokat a jogokat is, amelyeket hosszú évtizedek küzdelmével szereztek meg az emberek. Veres Péter, a párt Fejér megyei elnöke azért bírálta az MSZP-t, mert a szocialisták három cikluson át is hatalmon voltak, de semmit sem tettek a munkásokért, csak "az arcátlan harácsolás és napi korrupció" volt a fő céljuk.
Thürmer az összegyűlt mintegy háromszáz ember előtt azt mondta, nem egy volt amerikai elnöknek, hanem a kommunista párt volt vezetőjének kellett volna szobrot állítani a Szabadság téren. "Eljön még az idő, amikor elbontjuk Ronald Reagan most avatott szobrát" - fogalmazott.
Kádár János 1989. július 6-án halt meg, aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Nagy Imre mártír miniszterelnököt és halálra ítélt társait. Kádár sírját 2007 májusában ismeretlenek felnyitották, és magukkal vitték a politikus és felesége földi maradványainak egy részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?