Jurij Ljubimov családostul Magyarországra utazott

Moszkva |

<p>Jurij Ljubimov, a híres moszkvai Taganka Színház igazgató-főrendezője, aki múlt héten benyújtotta lemondását, családjával együtt hétfőn elhagyta Oroszországot, és Magyarországra utazott - jelentette az Interfax hírügynökség.</p>

Ljubimov azután adta be lemondását, hogy a társulat színészei egy prágai vendégszereplésen megtudták, hogy a színháznak honoráriumot is fizettek az ottani fellépésekért, s kérték belőle a részüket.
Ljubimov már többször fenyegetőzött távozással, de a színészek most első ízben szólaltak meg, és közölték: szeretnék, ha ő maradna továbbra is a főrendező, de igazgatónak mást neveznének ki, és elsősorban a rendező magyar feleségének, az igazgató-helyettesként a színházban dolgozó Katalin Ljubimovának a leváltását kérték.
A moszkvai önkormányzat illetékesei a múlt héten közölték: nem adták még fel a reményt, hogy sikerül maradásra bírni a neves rendezőt, ezért felmondását még nem fogadták el.
Orosz hírügynökségi értesülés szerint Valerij Zolotuhint, a színház veterán színészét pénteken kinevezték a Taganka színház élére, a hírt azonban az önkormányzatnál nem erősítették meg. A RIA Novosztyi hírügynökség arról írt, hogy a Tagankát már a hétvégétől Zolotuhin irányítja, Ljubimov ugyanis szabadságra megy, de a tisztséget a megbízott vezető hivatalosan csak július 16-án, a Ljubimov távozása utáni napon veszi át.
Ljubimov csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén jövendő terveiről szűkszavúan annyit mondott, hogy talál magának munkát, és az sem kizárt, hogy külföldön saját színházat nyit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?