Juncker szerint az EU-nak 30-nál is több tagja lesz

Brüsszel |

<p>Az Európai Bizottság elnöke a válságok ellenére még legalább további 60 évet jósol az Európai Uniónak, amelynek szerinte &quot;akkor már biztosan több mint 30 tagállama lesz&quot;. Jean-Claude Juncker a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjút abból az alkalomból, hogy március 25-én lesz az EU elődjét megalapító Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója.</p>

Nagy Britanniát követően már egyetlen ország sem fogja elhagyni az uniót, mivel ennek hátrányai láthatóvá válnak - vélekedett Juncker. "Ellenkezőleg, a többi tagállam emiatt ismét egymásba szeret és megújítja az Európai Uniónak tett házassági fogadalmát" - fogalmazott.

A brüsszeli bizottság elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-ellenes Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke nem tudja kikezdeni az uniót. "Még ha elnökké is választanák, ezzel nem érne véget az európai projekt. Viszont bajt hozna a házhoz" - tette hozzá.

Juncker emellett megértést mutatott azok iránt, akik az EU jelenlegi állapotával elégedetlenek. "Európa sok mindent jól csinál, némely dolgot azonban rosszul. Arra kérem ezért a meggyőződéses európaiakat, hogy végre mozgassák meg magukat. Mert ha ülve maradnak a kanapén, miközben a szélsőjobboldaliak futnak, ez utóbbiak mindig is előnyben lesznek" - figyelmeztetett.

Az interjúban Juncker - mint a Ria Novosztyi orosz hírügynökség kiemelte - óva intette Washingtont egy Brüsszellel szembeni kereskedelmi háborútól, és beszélt az Egyesült Államok és az Európai Unió "elidegenüléséről" is. Juncker szerint Washington külgazdasági stratégiájának megváltozása árthat a kétoldalú viszonynak. "Elbírna-e az Egyesült Államok egy kereskedelmi háborút Európával szemben? Ez a lépés nem felelne meg sem az európai, sem az amerikai érdekeknek" - emelte ki, hangsúlyozva azt is, hogy az uniónak fel kell készülnie arra, hogy Washington protekcionistább lesz.

A bizottsági elnök arról is beszélt, hogy Donald Trump amerikai elnök "kirohanásai" az Európai Unió ellen "nem múltak el nyom nélkül". Mint mondta, "precedens nélküli, hogy az amerikai elnök üdvözli Nagy-Britannia kilépését az unióból, és bejelenti, hogy a többi országnak követnie kellene a példáját".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?