Jugoszlávia átalakítása

Belgrád. A szerbiai és a montenegrói parlament kedden este elfogadta a Jugoszlávia átalakításáról szóló megállapodást. A dokumentum értelmében Jugoszlávia neve Szerbia és Montenegró lesz, a két köztársaság viszonya átalakul.

Belgrád. A szerbiai és a montenegrói parlament kedden este elfogadta a Jugoszlávia átalakításáról szóló megállapodást. A dokumentum értelmében Jugoszlávia neve Szerbia és Montenegró lesz, a két köztársaság viszonya átalakul. Zoran Djindjics szerb kormányfő a szavazást megelőző vitában azt hangoztatta, hogy Szerbia a megállapodással nem veszít semmit. Fikciónak nevezte a jelenlegi szövetségi államot, s emlékeztetett arra, hogy a megállapodás értelmében három év múlva ismét dönteni lehet arról, mi legyen a közös állam sorsa.

Montenegróban viszont tegnap szétesett a kormány, miután a kisebbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (SDP), ígéretét beváltva kilépett a koalíciós kabinetből. Az SDP már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy nem ért egyet a Jugoszlávia átalakításáról szóló megállapodással, és kilép a kormányból, ha a törvényhozás elfogadja az egyezményt. A párt indoklása szerint a koalíciós szerződés arról szólt, hogy a kormány megvalósítja Montenegró függetlenségét, a megállapodás pedig három évvel elodázza e cél elérését, sőt kérdésessé teszi a montenegrói államiság megújítását, és lassítja az elkezdődött reformfolyamatot.

Egyelőre nem tudni, hogy a kormány szétesése miatt rendkívüli választásokra kerül-e sor a kisebbik jugoszláv tagköztársaságban. Elemzők azt sem zárják ki, hogy a koalíciós partnerek ismét kormányt alakítanak Montenegróban, de most már nem Djukanovics elnök pártja fogja diktálni a feltételeket. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?