Jövőre az atomfegyverek betiltásáról tárgyalnak az ENSZ-ben

Jövőre az atomfegyverek betiltásáról tárgyalnak az ENSZ-ben
New York |

<p>Az ENSZ tagállamai elfogadták, hogy a jövő évben kezdődjenek általános tárgyalások az atomfegyverek betiltásáról.</p>

A döntést a világszervezet leszerelési és nemzetközi biztonsági bizottságában hozták meg, helyi idő szerint csütörtökön. A tagállamok közül 123-an támogatták, 38-an ellene szavaztak, 16-an pedig tartózkodtak. A konferencia kezdetét 2017. márciusára tervezik.

Az ellenszavazatokat az olyan nukleáris hatalmak adták le, mint az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia, valamint a NATO számos tagállama és Izrael. Elutasította az indítványt Japán is, az egyetlen ország, amelyet atomtámadás ért. 

A nukleáris hatalmak ellenkezése nem jósol gyors sikert, de a határozat kezdeményezői mindenképpen nyomást akartak gyakorolni rájuk, hogy lendületbe hozzák a leszerelést, amely jelenleg holtponton van - jegyezte meg a francia hírügynökség.

A határozat bevezetője hangsúlyozza, hogy "a jelenlegi nemzetközi hangulat miatt még sürgetőbb, hogy többet tegyenek ezen fegyverek leszereléséért és azért, hogy ne terjedjenek tovább.

A bizottsági döntést a Közgyűlés egésze elé terjesztik decemberben, de a többség biztos reményében már most kitűzték két tárgyalási forduló időpontját: az első március 27-től 31-ig, a második június 15-től július 7-ig fog tartani. Mindkettő New Yorkban lesz.

Az ENSZ hét évtizede figyelmeztet az atomfegyverek veszélyeire, és az egész világon kampányolnak ellenük a civilek. Ma az országok többsége elhatározta, hogy betiltja ezeket a fegyvereket - mondta Beatrice Fihn, az egyik ilyen célú nemzetközi mozgalom (ICAN) igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?