Josep Borrell: az EU elítéli, hogy a Hamász kórházakat és civileket használ emberi pajzsként

Josep Borrell

Az EU elítéli, hogy a Hamász kórházakat és civileket használ emberi pajzsként, lehetővé kell tenni, hogy a polgári lakosság elhagyhassa a harci övezetet – hívta fel a figyelmet vasárnapi sajtóközleményében Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.

Borrell hangsúlyozta, hogy a harcok a kórházakat is érintik, áldozatokat szedve a civilek és az egészségügyi személyzet körében. Mint írta, a nemzetközi humanitárius jog előírja, hogy a kórházakat, az egészségügyi infrastruktúrát és a kórházakban tartózkodó civileket meg kell védeni. A kórházakat azonnal el kell látni a szükséges felszerelésekkel, és a sürgős orvosi ellátást igénylő betegeket biztonságosan el kell szállítani. „Felszólítjuk Izraelt, hogy a polgári lakosság védelmének biztosítása érdekében tanúsítson maximális önmérsékletet ezen a téren” – jelentette ki.

Az EU csatlakozik a harcok azonnali szüneteltetésére és humanitárius folyosók létrehozására irányuló felhívásokhoz, többek között a határátkelőhelyek kapacitásának növelésével és egy külön tengeri útvonalon keresztül, hogy a humanitárius segélyek biztonságosan eljuthassanak a Gázai övezet lakosságához – tájékoztatott.

Megerősítette továbbá: Izraelnek joga van, hogy a nemzetközi joggal és a nemzetközi humanitárius joggal összhangban megvédje magát, de felhívta a figyelmet, hogy az EU nagyon komolyan aggódik a gázai humanitárius helyzet súlyosbodása miatt,  sürgeti a humanitárius segélyekhez való gyors és akadálytalan humanitárius hozzáférést.

Borrell az EU névében ismét felszólította a Hamászt, hogy azonnal és feltétel nélkül engedje szabadon az összes túszt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?