Jobb elhelyezésért tüntettek egy ausztriai tábor lakói

Bécs |

<p>Jobb elhelyezési körülményekért és az emberi jogok tiszteletben tartásáért tüntettek csaknem háromszázan az ausztriai Traiskirchenben hétfőn, késő este. A város polgármestere eközben a tartományi menekültelhelyezés kudarcáról beszélt.</p>

A rendőrség közlése szerint többségében migránsok vettek részt a tiltakozó akcióban. A városon keresztül is meneteltek, emiatt rövid időre leállt a helyi vasúti közlekedés. Egy embert őrizetbe vettek hatósági személlyel szembeni agresszív viselkedés miatt. A tüntetést a Freedom Not Frontex: Vienna elnevezésű civil jogvédő szervezet hirdette a Facebook közösségi portálon, és vasárnapra már bejelentették a következő tiltakozó akciót is. A Bécshez közeli Traiskirchen polgármestere a Die Presse című osztrák napilap keddi számában arról beszélt, hogy kiélezett a hangulat a városban, nagy a hangzavar éjszaka, a játszóterek tele vannak. Andreas Babler szerint a helyiek ugyan együttéreznek a migránsokkal, egyúttal azonban "nagyon haragszanak" a belügyminiszterre, aki a polgármester szerint "eljátszotta a települések bizalmát". Babler hivatali visszaélésnek nevezte, hogy az Alsó-Ausztria számára előírt tartományi kvótát csupán Traiskirchen miatt tudják teljesíteni, egyetlen város viseli a terheket.  A legfrissebb jelentések szerint a hétvégén túllépte a négyezret a Traiskirchenben elhelyezett migránsok száma. Az ö24 osztrák hírportál információi szerint Alsó-Ausztriába naponta két-háromszáz menekült érkezik, és a traiskircheni táborból a hétvégén senkit nem irányítottak tovább másik befogadóhelyre. A polgármester korábban már humanitárius szükségállapotról beszélt, hiszen míg 480-an sátorban alszanak, 1700-an már a szabad ég alatt kénytelenek éjszakázni.  Tavaly 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium legújabb számítása szerint idén 80 ezer kérelmet nyújtanak be, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?