Jiří Rusnok az új cseh kormányfő

Prága |

<p>Jiří Rusnok közgazdászt és politikust nevezte ki új cseh miniszterelnöknek kedden délután Miloš Zeman köztársasági elnök. Rusnok a kinevezést elfogadta. A politikus egyúttal megbízást kapott a kormányalakításra.</p>

Csehországban azért van szükség új kormány megalakítására, mert Petr Nečas polgári demokrata miniszterelnök lemondásra kényszerült, miután vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítanak. A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök lemondása automatikusan a kormány lemondását vonja maga után.      Az államfő a hét végén fogadta a parlamenti pártok képviselőit, és konzultált velük a kormányválság megoldásáról. A döntését, hogy kit bíz meg az új kormány megalakításával, kedden délután sajtótájékoztatón hozta hivatalosan nyilvánosságra.    Jiří Rusnok megbízott kormányfő neve nem ismeretlen Csehországban.  Az ostravai születésű (1960) és közgazdász képzettségű politikus a rendszerváltás után volt miniszterhelyettes, és két tárcát is vezetett nagyjából egy-egy évig a szociáldemokrata kormányokban: előbb pénzügyminiszter volt, majd pedig az ipari és kereskedelmi minisztérium élére került. Több mint tíz éve pedig a kiegészítő magánnyugdíjalapok szövetsége elnökségének tagja. Rövid ideig parlamenti képviselő is volt, de mandátumáról önként lemondott. A szociáldemokrata pártnak 1998 óta tagja.     A politikus közismerten Zeman közeli munkatársai közé tartozik, s jóban van a szakszervezeti vezetőkkel is. Zeman kormányában volt pénzügyminiszter, s az utóbbi időben az államfő egyik legbefolyásosabb gazdasági-pénzügyi tanácsadója. Zeman őt bízta meg a nemrégiben létrehozott különleges elnöki alap vezetésével, amelybe az államfő rendszeresen átutalja fizetése egyharmadát. Az alapba beérkezett pénzt az államadósság csökkentésére fogják fordítani. A nyolcvanas évek második felében, s a kilencvenes években a gazdasági és szociális stratégiai tervezésével foglalkozott.     Helyi szakértők és újságírók szerint az egyértelműen szociáldemokrata kötődésű politikus a párt pragmatikus szárnyának egyik legmarkánsabb képviselője, s ennek következtében jó egy évtizede állandó vitái vannak a párt mindenkori vezetésével. Néhány éve a szociáldemokrata pártból való kizárása is felmerült.    2003-ban például a párt akkori hivatalos vonala ellenére az államfőválasztáskor nyíltan a polgári demokrata Václav Klaust támogatta, a későbbiekben többször is a Cseh Szociáldemokrata Párt-Polgári Demokratikus Párt nagykoalíció mellett érvelt. Közgazdászként és pragmatikus politikusként a polgári demokrata körökben is elismerésnek örvend.     2010 óta a cseh kormány mellett működő befolyásos nemzeti közgazdasági tanács tagja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?