Japán elengedte a kínai halászokat, de a kapitányt nem

Peking |

<p>Szabadok a japán parti őrség által a Kelet-kínai-tengeren még múlt kedden elfogott kínai halászok, de kapitányukat továbbra is fogva tartják - derült ki hétfői helyszíni jelentésekből.</p>

Peking többszöri nyomatékos és rendkívül határozott tiltakozása után, s azt követően, hogy a japán Isigakiban szeptember 9-én tíznapi elzárásra ítélték a kínai hajó kapitányát, a 14 fős legénység repülőn elhagyta Japánt, hajójukat pedig később viszik el a szigetországból.
A kínai halászhajót a vitatott hovatartozású Tiaojü- (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigetek körzetében - kétszeri ütközés után - állította meg végül négy japán őrhajó.
A japán kormány szóvivője Szengoku Josito hétfőn közölte, hogy a legénység kihallgatása befejeződött, nincs értelme őket tovább Japánban tartani. Aláhúzta: nem a szigetek fölötti területi vitáról van szó.
A 41 éves kínai kapitány Csan Csi-hsziung (Zhan Qixioong) ellen az a vád, hogy a hivatalos közeget akadályozta kötelességének teljesítésében, aminek büntetési tétele Japánban három év. "A bűnügyet a japán törvények alapján fogjuk kezelni" - szögezte le tájékoztatóján Szengoku.
Peking az esetet követő öt nap során négyszer rendelte be Japán nagykövetét a külügyminisztériumba, legutóbb vasárnap a kora hajnali órákban. Kína minden alkalommal követelte a legénység, a kapitány és a hajó azonnali elengedését, és világossá tette: a Tiaojü-szigetek és a környező vizek feletti szuverenitását nem tartja megkérdőjelezhetőnek.
A történtek hatására a hétvégén tajvani és hongkongi aktivisták úgy döntöttek, hogy hétfőn két hajót indítanak útba Tajvan északi kikötőjéből, Jeliouból (Yeliou). Az út Tajvantól északkeletre vezet az alig 200 kilométerre lévő Tiaojü-szigetekhez, amelyeket a tajvaniak Tiaojütaj-szigeteknek hívnak (Tiaoyutai), s Tajvan szigetéhez tartozónak vallanak. A lakatlan szigetecskék Okinavától délnyugatra, 444 kilométerre helyezkednek el.
A tervezett akciónak több veszélye van: résztvevőinek elfogása, pénzbüntetésre ítélése, továbbá hajóik elkobzása. A tajvani parti őrség nevének elhallgatását kérő illetékese a South China Morning Post című hongkongi lapnak azt mondta, hogy a Tajvantól északra törvényesen tartózkodó, halászó hajókat meg fogják védeni. Hozzátette, hogy a térségben mindig van szolgálatban két-három őrhajó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?