Január elsején Románia veszi át az Európai Unió soros elnökségét

európai parlament
Brüsszel |

Január elsejétől hat hónapig Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-európai ország Ausztriától veszi át, majd júliusban Finnországnak adja tovább a tisztséget.

Az EU-hoz több mint tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Románia most először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.

Bukarest már véglegesítette a "Kohézió mint közös európai érték" mottójú programját, amelyben a tagállamok közötti összetartást, valamint a megosztottság csökkentését és a megkülönböztetés felszámolását tűzte ki célul.

A konvergencia mellett a versenyképesség megerősítésére, a munkahelyteremtésre, az innovációra, a digitalizációra és a fenntarthatóságra kívánnak összpontosítani, emellett a biztonság, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcra, a kibervédelem fokozására, illetve a határok védelmére.

A román kormány fontosnak tartja Európa globális szerepének és védelmi képességeinek megerősítését, a nyugat-balkáni EU-bővítés elősegítését, a multilateralizmus támogatását. Fókuszba kívánják helyezni a közös értékek, például a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok védelmét, a szolidaritás, az esélyegyenlőség megerősítését, a fellépést a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a populizmus ellen.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 10-én Bukarestbe látogatnak, ahol a román prioritásokról egyeztetnek.

Klaus Iohannis jobboldali román elnök novemberben úgy vélekedett, hogy a baloldali kormány nincs felkészülve az uniós elnökségre, később azonban visszavonta ezen kijelentését.

Májusban rendezik az európai parlamenti választásokat, ezért szakértők szerint a most kezdődő félév különösen jelentősnek számít. 

 A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy az Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig már nem az elnöklő állam külügyminisztere, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése. 

Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?