Jacenyuk a nemzetközi közösség összehangolt fellépését sürgette

Kijev |

<p>Az Ukrajnában kialakult válság rendezéséhez a nemzetközi közösség összehangolt fellépésére van szükség - hangsúlyozta Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő szerdán azon a megbeszélésen, amelyet William Hague brit külügyminiszterrel folytatott Kijevben.</p>

Az ukrán kormány közleménye szerint a találkozón Jacenyuk a hazája előtt álló számos biztonsági és gazdasági kihívásról beszélt. Hague, aki kedden érkezett kétnapos munkalátogatásra az ukrán fővárosba, méltatta az április 17-i genfi békemegállapodás megvalósítása terén Ukrajna által tett előrelépést. A diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy "borzalmas csapást" jelentene a demokráciára, ha az ukrajnai ügyekbe való orosz beavatkozás megakadályozná a május 25-re kiírt ukrán elnökválasztás megtartását. Megjegyezte, hogy Oroszország "hatalmas propagandakampányt folytat". Hozzátette: a Nyugat teljesen nyitott a diplomáciára, és a konfliktus enyhülését szeretné.

Hague a tervek szerint találkozik ukrán hivatali kollégájával és az ukrán védelmi miniszterrel, valamint a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkárával is. Az Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) által április 17-én tető alá hozott genfi megállapodásban az aláírók arra intették a november óta tartó ukrajnai konfliktusban érintett feleket, hogy mondjanak le az erőszakról, a megfélemlítésről és a provokációkról. Előirányozták emellett az illegális fegyveres csoportok lefegyverzését, és a megszállt épületek kiürítését.

Hague szerdán, a BBC Radio 4 brit közszolgálati adónak nyilatkozva azzal vádolta Oroszországot, hogy Ukrajnában szándékosan szítja a zavargásokat. A brit külügyminiszter egyúttal tagadta, hogy az Európai Unió állna az ukrán válság mögött, azzal a szándékkal, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a kelet-európai országgal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?